Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1908–1912

1911. szeptember

157 lása felett, a tűzvész által mélyen sújtott egyház és 109-112. az ottani hitsorsosok felsegélyezésére 500 K-t meg­szavaz és felkéri a püspök urat, hogy a kerülethez tartozó egyházközségeket felhívni szíveskedjék, hogy anyagi erejükhöz mérten a tűzkárosult egyház és híveinek felsegélyezése érdekében megindult mozgal­mat hathatósan támogassák. 110. Bemutattatott a pozsonyi Evangélikus Theológusok Otthona kérvénye, melyben hivatkozással az általános drága, ságra és arra, hogy az élelmezés minőségének esetleges csök­kenése, a fejlődésben levő ifjak szervezetére káros hatással volna, bejelenti, hogy a vacsoradíj felemelését határozta el és kéri, hogy ehhez képest a kerület az általa fenntartott öt ingyenhelv után eddig fizetett évi 1300 K hozzájárulását 1912-től kezdődőleg évi 1600 koronára, az 1911. év hátralévő hónapjaira eső hozzájárulását pedig 150 koronával felemelni szíveskedjék. A közgyűlés a pénzügyi bizottság előterjesztése szerint a vacsorapénz felemelését indokoltnak találja és ezért utasítja a kerületi pénztárt, hogy a Theoló­gusok Otthona részére az 1911. évi megtakarítások­ból 150 koronát küldjön meg, 1912-től kezdődőleg pedig a felemelt 1600 K összeget állítsa be a költség­vetésbe. 111. Tárgyaltatik az aszódi egyházközség kérvénye, mely­ben kéri, hogy a közgyűlés az aszódi algimnáziumnak főgim­náziummá leendő fejlesztése esetén az eddigi 200 koronás segélyét felemelni szíveskedjék. Tekintettel arra, hogy a pénzügyi bizottság jelen­tése szerint a kerületi segély felemelése a kerület pénzügyi helyzete folytán, mely újabb állandó meg­terhelést nem bír el, nem lehetséges, a közgyűlés az aszódi egyházközség kérelmét nem teljesíti. 112. Olvastatik a bácsi egyházmegye felterjesztése, mely­ben panaszolja, hogy az állami intézetekben Mária-kongre­gácziók létesíttetnek, a mi alkalmas a vallásfelekezetek közötti O 7 békét megrontani; kéri a minisztériumnál oly intézkedést kieszközölni, hogy ezen kongregácziók beszüntettessenek. A közgyűlés méltányolja a felterjesztést és a maga részéről is sérelmesnek találván, hogy állami iskolákban egyes vallásfelekezetek előnyben része­síttetnek. az indítványt pártolólag terjeszti fel az egvetemes közgvűléshez.

Next

/
Thumbnails
Contents