Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1908–1912

1911. szeptember

78 47. Vajha az Úr kegyelme s a kérve kért segély további ténye biztosítanák jövőben is a missziói működés sikerét! Lúgos, 1911 május hó. Chován Zsigmond, missziói ev. lelkész. B) Az orsovai missziói kör. A jóságos Isten iránti mély hálával jelenthetem, hogy az orsovai missziói központban és nagykiterjedésű missziói köré­ben a mult közigazgatási évben is minden szép rendben és ékesen folyt. A kegyelem Istene velünk volt oltalmával és segedelmével s folyt a munka békesség és egyetértés mellett a rendes nyugodt mederben. A hívek nem lankadtak sem hitbuzgóságban, sem átdozatkézségben, kiki teljesítette köte­lességét erejéhez képest. A lelkész élénk érintkezésben áll híveivel s nemcsak lelki ügyekben, hanem ügyes-bajos dol­gaikban is kezükre jár és segítségükre van hol tanácscsal, hol tettel is. A hívek különben józan, békés és keresztyénekhez illő életet folytatnak, megbotránkozásra nem adnak okot, a bíróságoknak velük nincsen bajuk. Anyagi kötelezettségüknek is lelkiismeretesen eleget tesznek, tudatában lévén annak, hogy minden fillérre nagy szükségünk van s így kevés nálunk a hátralék. Az egyházi tisztviselők buzgón és önzetlenül mű­ködnek, kiki híven betölti azt a helyet, melyre a hívek bizalma őt állította, szem előtt tartva mindenkor az egyház javát, miért is a hívek teljes bizalommal viseltetnek az egyházi elöl­járóság iránt, intézkedéseit jóváhagyják, javaslatait elfogadják, hisz tudják, hogy a mit az elöljáróság tesz, a mit kíván, az mind az egyház javát czélozza. Az istentiszteletek aránylag elég jól voltak látogatva, különösen az ünnepi félévben s ha ezek látogatottsága némely­kor gyengébb volt is, annak az az oka, hogy híveink nagy része hivatalnok és hajós, kiket, sajnos, igen sok esetben a hivatal és a szolgálat visszatart a templomlátogatástól. De azért nem fordult elő oly eset, hogy az istentisztelet meg­tartható nem lett volna. Az egyházi cselekvényeket rendesen és szívesen veszik igénybe a hívek, hitbuzgóságuk készti őket arra, miért is körünkben a szektáskodás még nem verhetett gyökeret s felekezetnélkülivé is eddig még egyetlen egy hívünk sem lett. Hisz minden igyekezet a hívek kellő és lelkiismeretes gondozására fordíttatik, mindegyik megtalálja úgy istentiszteleteinkben, valamint az egyházi szertartásoknál is, mi szívét-lelkét kielégíti s Istenhez felemeli. Vegyes házas­ságok kötésénél a mult közigazgatási évben a gyermekek

Next

/
Thumbnails
Contents