Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1908–1912

1911. szeptember

14 6. Iáink számára. Erre pedig egyedüli mód, ha iskoláinkba nemcsak képesített tanítókat állítunk, de olyanokat, a kik a protestantizmus talaján felnevekedve, az evangyéliom igazsá­gait, ev. egyházunk iránti meleg szeretetet és ragaszkodást lelkükben hordják s gyermekeinket ilyen irányban felnevelni képesek legyenek. Ilyen tanítókat csak magunk nevelhetünk magunknak. Kerületünknek egy tanítóképző-intézete van, a szarvasi. Sok áldozatot követel, de ha nagy feladatának megfelel s nekünk ily tanítókat nevel, azt sajnálnunk nem szabad. Ez intézet szép fejlődéséről már a mult évben tettem jelentést és most csak ismételhetem azokat az elismerő nyilatkozatokat, melyeket az arra illetékes fórumok felőle tettek. De fejlesz­tése még mindig kívánatos. A ker. tanügyi bizottság idevonatkozó jelentése alapján lesz alkalmunk ez intézet kormányzó bizottságának egy kér­vényével foglalkozni, a mely egy új tanári állás szervezésére irányul. Nem akarok ennek elébe vágni, egyelőre csak azt tartom szükségesnek megemlíteni, hogy miután a nevezett bizottság kérvényében felhozott indokok alapján ezen új tanári állás szervezését a ken részéről is valószínűnek tartja, azt is kérelmezte, hogy addig is egy új tanerő beállításáról már ezen tanév elején gondoskodhassék. Én a ker. tanügyi bizott­ság elnökével ezt megtárgyalva, a ker. gyűlés utólagos jóvá­hagyása reményében felhatalmaztam a bizottságot, hogy egy óraadó rendkívüli tanárt alkalmazhat az intézetnél, úgy azon­ban, hogy azzal szemben a kerület semmi kötelezettséget nem vállal. Kérem a ker. közgyűlésnek ezen intézkedésemhez való hozzájárulását. 5. És most ezzel kapcsolatban szabadjon a főt. ker. köz­gyűlés figyelmét egy — véleményem szerint — igen nagy­fontosságú dologra felhívnom. A mult évi egyetemes köz­gyűlés 103. p. a. hozott határozatában egy ev. tanítónőképző­intézet felállításának eszméjét ajánlja a kerületek figyelmébe. Ez alapon felhívtam a főesperes urakat, hogy ezt az egyház­megyei közgyűléseken tárgyalva, erre vonatkozó véleményes javaslataikat a ker. közgyűlés elé terjeszszék. Lesz alkalmunk tehát ezen javaslatok összesített eredményét megtudnunk. De akár kedvező, akár nem kedvező lesz az eredmény, a magam véleményét jelezni óhajtom. Én a gondolatot örömmel üdvözöltem. A ki figyelemmel kíséri azokat a reformokat, melyek a népnevelés terén újabb időben mind erősebben előrenyomulnak, az a közel jövő iskoláját már úgy látja, mint a hová a gyermekek nemcsak a betűt és számokat megismerni és a tudás elemeit elsajátí-

Next

/
Thumbnails
Contents