Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1908–1912

1911. szeptember

10 Protestantizmus, ha megmarad lényegében, az egészséges emberi fejlődésnek mindig egyik tényezője leend és hogy ha e fejlődés bizonyos szükségszerű átalakulást idéz is elő benne, ez csak az idők folyamán kifejlődött külső formáját érintheti, de benső lényegét soha! Ä modern kor embere, a midőn a természet es' élet nagy titkaiba az igazság keresése érdekében behatolni igyekszik, csak istenadta jogával és eszközeivel él. Pál apostol mondja: a lélek mindeneket vizsgál, még Istennek mélységét is I. Kor. II, 10. S az ember minél közelebb jut az igazsághoz, annál tisztább és tökéletesebb viszonyba lép Istenével és e világgal! Ezért én a modernizmus törekvéseiben általában veszélyt csak azon egyházra nézve látok, a mely a szükségszerűen beálló szellemi élet átalakulásától nem a híveinek lelki üdvét és valláserkölcsi életét, hanem saját hatalmi poziczióját félti s a mely a vallást nem az általános emberi, de a felekezeti érdekek szempontjából nézve nem czélnak, de eszköznek tekinti a hatalomra! Mint minden reformáczió rombolva épít és a hogy a legnemesebb eszméknek is voltak ferde kinövései, úgy a modernizmus sem ment ettől. A szabadgondolat nevében is sok visszaélés történik. A liberalizmus sokszor szabadelvtelenséggé lesz, a mely azután rombol, a nélkül, hogy építeni tudna, megtámadja a pozitív hitet s helyébe teszi a rideg anyagiasságot, üres bölcseletet s az emberi ész halvány mécsével akarja megvilágítani a lét nagy problémáit. És mert ezen romboló irányzat különösen az ifjúságnál kedvező talajra talál, itt kell helyt állnunk! Itt kell a küzdelmet a humanitás nevében felvennünk. De kellőleg felfegyverkezve, nem nézőként szerepelve, annál kevésbbé csüggedve. A ki a kezét az eke szarvára rátette, álljon helyt kötelességének! Avagy talán jó volna e küzdelemben társat keresni? Hallottam olyasmit is, hogy ezen ú. n. desztruktiv veszedelem ellen kötelességük az egyházaknak egymással szövetkezni a keresztyén pozitív hit megmentése érdekében. Itt van a hatalmas róm. kath. egyház, mely egymaga elég erősnek véli magát, hogy a történeti fejlődést megakaszsza s a szabadabb gondolatok és érzések áramlatát elzsilipezze. Bajos! különösen mert kezd gyöngélkedni, vagyis a mi szemünkben egészségesebb lenni. A modernizmus eszméi elől hiába igyekszik kínai falat emelni az antimodernista esküvel, azok találnak elég rést a bemenetelre. Azok az erők, melyek a reformáczió alkalmával az emberiség történelmében egy új korszakot nyitottak, hova-tovább mind nagyobb intenzivitással nyomulnak a lelkekbe, az agyba, jogot követelve a lenyűgözött léleknek a gondolat szabadságára, a szabad vizsgálódásra az Isten szép világában és az