Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1908–1912

1910. szeptember

9 óhajtásomat kifejezni, hogy vegyük észre a körülöttünk folyó általános társadalmi evolutiót. Ne feledjük, hogv a világ a természet örök törvényei szerint állandóan fejlődik és hogy nekünk egyházi téren is — ha élni akarunk — folytonosan haladnunk és fejlődnünk kell. Hiszen ma már a római egyház is a haladás útjára tér. Ideje, hogy mi is a szokott üres sopánkodás és panaszkodás helyett a tettek és alkotások terére lépjünk! Temérdek teendő van előttünk, melyet csak tervszerű egymásutánban lehet elvégezni. E tekintetben r oma i kath. testvéreink több érzéket tanúsítottak az újabb kor követelményeivel szemben, mint mi. Szocziális tevékenységük tiszteletre és bámulatra méltó. Erőteljes irodalmi tevékenység mellett, nagy gondot fordítanak a kath. nők társadalmi hatására; a férfiak szövetségei mellett szerveztek országos kath. nővédö egyesületet; kath. háziasszonyok egyesületét; kath. nőtisztviselök; kath. kereskedelmi nőhivatalnokok; kath. munkásnők egyesületeit; kath. családotthont alapítottak, a vegyes házasságokból eredő gyermekek ellátásáról, és vadházasságokban élők gyermekeiről is gondoskodnak. És ki tudná előszámlálni mindazokat a jótékony internátusokat, congregátiókat és kollégiumokat, térítő és betegsegélyző egyleteket, a melyek a társadalmi nyomor enyhítésére és a vallásos érzés ébresztésére évenként alakulnak lelkészek, szerzetesek és főpapok vezetése mellett! Ezen a téren mi — valljuk meg — igen gyengék vagyunk, mert nincsenek állami nagy alapítványaink. Ez az a mező, melyen sok tenni való vár reánk ; nem is^említve azt, hogy a nagy vallásügyi világkongresszusok nehéz problémái alig érdekelnek bennünket. Azt hiszem, elérkezett már az ideje annak, hogy ha már az Amerikába költözött hitrokonaink egyházi élete nem érdekel bennünket, legalább itthon mutassuk meg, hogy azzal a szabadsággal, melyet nekünk az országos törvény biztosít, élni is tudunk; és hogy az önkormányzat joga nem lehet a léhaság és tétlenség takarója. Sőt ellenkezőleg, ez magában foglalja a buzgó cselekvés és védekezés kötelességét is. A mi autonomiánk hatalmas fegyverül és védelmi eszközül szolgált mindig, mikor a haza és az evang. egyház szent érdekei megtámadtattak. Most más fegyverek is jönnek használatba ; más viharok fenyegetnek bennünket. Ha ezekkel sikeresen akarunk megküzdeni, akkor elsősorban is egyetértésre és összetartásra van szükségünk. Azt hiszem, a mélyen tisztelt közgyűlés tagjai ismerik azt a mesét, mely szerint egy bő köpennyel ellátott férfiú útra kelve, kemény viharral találkozott; a szél majd az egyik, majd a másik válláról fújta le a köpenyt. Hiába védekezett a vihar ellen, mely vadul