Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1908–1912

1910. szeptember

7 Vájjon kellő figyelemre méltattuk-e a szemünk előtt folyó 1. szocziális mozgalmakat, azoknak jelentőségét — és igyekeztünk-e a fenforgó társadalmi, gazdasági és nemzetiségi ellentéteket keresztyéni szeretettel kiegyenlíteni és külön társadalmi új szervezetekkel enyhíteni a nyomort, melyet a becsület válla hord? Mindezekre a napi kérdésekre feleljen mindenkinek saját lelkiismerete. Nekem úgy látszik, mintha az evangélikus lelkeket mozgató szellemi és erkölcsi erők megfogyatkoztak volna. Mintha a pártpolitikai gyűlölködés megrontotta volna egyházi életünket. Legalább arra mutat azon tünemény, hogy midőn a kerületi elnökség ettől a bajtól óvni kívánta egyházunkat, némelyek ezt nem az egyházi érdek és kötelesség szempontjából bírálták meg. A kerület bölcsessége fog felette határozni. Annyi bizonyos, hogy a mindig éber és hatalmas római egyház az ő központi szervezetével és gazdagságával ügyesen tudta felhasználni a mi széthúzásunkat és tehetetlenségünket. A hazánkban érvénytelen tridenti zsinat türelmetlenségével évenként jelennek meg a szeretet vallásával ellenkező pápai bullák, dekrétumok és encziklikák a régi és új eretnekek ellen. Tudjuk, hogy a legkeményebb és az egész reforrnáczióra leginkább sértő Borromeus-féle encziklika — különösen a német kormány közbelépése folytán — formailag ugyan visszavonatott, de tényleg mindenfelé elterjesztetett. Én, mélyen tisztelt közgyűlés, e részben nem tartom többé szükségesnek a tiltakozást, mert meggyőződtem róla, hogy mi protestáns — de nem római — katholikosok nem vagyunk képesek a vatikán urainak téves meggyőződését megváltoztatni; mert a hierarchikus hatalmi ösztön és az önös érdek erősebben hat a gyarló emberekre, mint a Krisztus evangélioma. Erre nézve jellemző egy előkelő és népszerű tudós kath. főpapnak véleménye, a ki azt mondja: „Ne bántsátok ti protestánsok Rómát. Hiszen a vatikán a ti javatokra dolgozik. Inkább arra kellene kérnetek Őszentségének tanácsadóit, hogy minél több olyan dekrétumot méltóztassék kiadni, mint a minők a római papok és a modernista tanítók elleniek. A folyton támadó és kardot köszörülő Róma okvetlenül ott is fog nektek barátokat szerezni, a hol még nem voltak. Az Isten útjai kikutathatlanok. Az Isten ujja a történelemben az elbizakodott emberek megalázásában nyilvánul". S ebben sok igazság rejlik. Nekem úgy látszik, hogy más irányban kellene erőinket összpontosítani és orvoslást keresni. Tisztáznunk kellene a helyzetet és a forgalomban levő fogalmakat. A „katholi-