Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1908–1912

1909. szeptember

170 115. Sándor középiskolai okleveles tanár, mint helyettes; az igaz­gatói teendőkkel pedig márciusig és ismét július 17-től kezdve Krecsmárik Endre tanár bízatott meg. Igen nehezítette a hely­zetet, hogy új segédtanári állást nem méltóztatván engedé­lyezni. az utasítás szerint a tanerők, mint óraadók is működtek. Minthogy a tanárok fizetése csekély mérvű és a 200 kor. lakbér teljesen elégtelen s minthogy az államsegély az erre vonatkozó szabályzat szerint sem lakbérre, sem korpótlékra nem adható, s minthogy a tanári munka megfelelő díjazása az intézetnek is érdeke, mert csak anyagi gondoktól ment tanerőktől várható megfelelő eredmény és e tekintetben a tanerők arányos díjazásának érdeke egybeforrott és azonos az intézet érdekévei, s bár a szabályzat szerint a márczius hó végéig beadni rendelt kérvény, folytán fizeteskiegészítésúl csupán a következő naptári évre nyerhető államsegély és bár a lakbér rendezésére csupán újonnan rendszeresített állásoknál lehető az addig volt fizetésnek leszállítása, vagy csak az esetben, ha lakbér egyáltalán nincs megállapítva: előzetes utánjárás és tárgyalás nyomán kértük a mélyen tisztelt kerületi elnök­ség hozzájárulásával a nmlts. m. k. vallás- és közoktatásügvi Miniszter urat, ki a folyó évre fizetéskiegészítés czímen 4000 koronát utalványozott, hogy a lakbérrendezés czéljából, mely szerint 200 kor. helyett az igazgató-tanár és a rendes tanárok lakbére 480 kor. és 200 kor. helyett a segédtanároké 360 kor. lehessen és ezen czél elérésére az igazgató-tanár fizetése 1600 kor.-ra, a rendes tanáré 1800 kor.-ról 1400 kor.-ra és a segéd­tanároké 1400 kor.-ról 1000 kor.-ra, mint minimumra legyen leszállítható és a leszállított összeg államsegélyből nverjen fedezetet; továbbá tekintettel arra, hogy a tanév szeptember­ben kezdődik és a változások ezt előzőleg szoktak történni' s így esetleg csak másfél év múlva kapnának a tanügy hátrá­nyára fizetéskiegészítést, az ezen naptári évre utalványozott 400 kor. felül méltóztassék a folyő év elejétől a megfelelő többletet engedélyezni és a tanerők alkalmazását okirataik alapján jóváhagyni. Mire a Miniszter úr ez évi május 11-én kelt 38756. számú rendeletében a fizetéseknek a lakbérren­dezés okáért való leszállítását engedélyezni, a tanerők alkal­mazását jóváhagyni és a 4000 kor. felül már a folyó év ele­jétől 3400 kor.-t kiutalványozni méltóztatott. Kértük egy új segédtanári állás rendszeresítésének enge­délyezését is. Érre nézve való érdemi határozása előtt felki­vánta az összes tanerőknek tantárgyi felosztását és heti órák szerint való elfoglaltságnak kimutatását; a melyek felterjesz­tetvén, kegyeskedett aug. 11-én érkezett 91767. számú rende­letére! az új segédtanári állás rendszeresítését 1000 kor. fizetés és 360 kor. lakbér mellett, a fizetéskiegészítés államsegélyből

Next

/
Thumbnails
Contents