Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1908–1912
1909. szeptember
62 30. 11 szaporodás; ebből esik Boldogasszonvfalvára 319, Zsablyára 288, Csurogra 128, Nádalyra 96, Sajkásgyörgyére 25 és a kültelepekre 12 lélek. Fájdalommal kell jelentenem, hogy közoktatási viszonyaink még mindig nem javultak. Igaz, a vallás és közokt. minisztérium 13992/908. sz. leiratában az állami iskolának 1909. szept. l-re való felállítását kilátásba helyezte, de júniusban vagyunk és iskolaépületről mindmáig gondoskodva nincsen, félő tehát, hogy ismét egy évi halasztást szenved e ránk nézve oly fontos ügy. 1904 óta folyik az államosítás, hogy ily soká tart, ki a hibás? Boldogasszonyfalván, mint előző jelentésemben is már kiemeltem, az iskolaügy rendben van. Csurogon a zúgiskolát tavaly bezártuk, ez évben az iskolások a községi szerb iskolákat látogatták. Igaz, hogy a zugiskola fentartása törvénytelen volt, de ott legalább megtanultak a gyermekek írni-olvasni; így ismételten hallottam már panaszokat, hogy a tanítók gyermekeinkkel nem törődnek, velük nem foglalkoznak, hogy mennyire igaz a panasz, azt nehéz volna megítélni, különben a községi elöljáróságot, mint iskolaszéket erről értesítettem orvoslást kérve. Nádalyon épp így áll az ügy! Vígasztal azonban az a remény, hogy rövid idő múlva valamennyi községben lesznek állami iskolák. Nagyobb baj az, hogy Csurogon és Nádalyon a gyermekek vallásos oktatásban egváltalában nem részesülnek. SzíveO sen elvégezném még nagy áldozat árán is, csak meg lenne rá adva némileg a mód is, csekély fizetésemből azonban képtelen vagyok e sok költséggel járó áldozatra. Istentiszteletek: Boldogasszony fa Iván tartottam tizenkétszer, itt kívülem Klenner Teofil községi igazgató-tanitó tartott minden vasárnapon olvasó istentiszteletet; Csurogon hatszor, Nádalyon ötször; a többi vasár- és ünnepnapokon helyben végeztem a functiókat. Január óta, mint az óbecsei missiói egyház administratora lehetőleg havonta egyszer ott is tartottam istentiszteletet. Az elmúlt évben bevezettem a liturgikus gyermek-istenitiszteleteket is, e czélra a Dresdener Schriftenverbreitungsverein" ajándékozott a gyermekek részére 30 db. „Kinderharfe"-t, más helyről pedig ugyanennyi ingyen újszövetséget kaptunk, úgy hogy minden költség és megterheltetés nélkül lehetett e szép, még a felnőtteknek is kedves gyermek-istentiszteleteket is meghonosítani. A liturgiát és az énekeket nagy