Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1908–1912

1909. szeptember

30 4. Végül van szerencsém a mult évi kerületi közgyűlés jegyzőkönyvének egyes pontjai alatt kapott megbízatásom folytán tett intézkedéseimről röviden a következőkben be­számolni : 38. 27. p. A horvát-szlavon egyházmegye különválásának kérdésében a kapott megbízás értelmében érintkezésbe léptem a dunántúli egyházkerület elnökségével, a honnan azt a választ kaptam, hogy nem tartják megakadályozhatónak a horvát­szlavonországi gyülekezeteknek azon törekvését, a mely szerint a mint lehetővé teszik a fejlődési viszonyok, külön kerületté fognak alakulni; a dunántúli kerület elnökségének, illetőleg püspökének e tekintetben hozzám intézett levele kellőképen megindokolja a fenti meggyőződést s azért ezen levél a köz­gyűlés kívánságára a közgyűlés folyamán fel fog olvastatni. Az E. A. és a horvát-szlavonországi törvények közötti eltérésekre vonatkozólag egyébként a horvát-szlavonországi főesperes a kapott utasítás folytán jelentését a kerületi köz­gyűlésnek írásba foglalva megküldötte s az is fel lesz olvasva a közgyűlés folyamán. 39. 38. p. Tisztelettel jelentem, hogy a missziói segély a mult évi kerületi közgyűlés jkvének 38. pontja alatt foglalt határozatra való tekintettel osztatott fel. 40. 47. p. Az istentiszteletek egyöntetűsége tárgyában Petrovics Soma csanád-csongrádi esperes úr által elkészített javaslat az egyházmegyékhez alkotmányos tárgyalás czéljából leküldetett s az egyházmegyék ez ügyben tett nyilatkozatai általam kiadattak egy bizottságnak, a melynek jelentése a közgyűlés folyamán fel fog olvastatni. 41. 51. p. A szórványokban lakó hívek épülése czéljából megtettem a szükséges intézkedéseket arra nézve, hogy az egyházirodalmi czélokra megszavazott 1000 koronából fen­maradó összegből a szórványokban lakó hívek e tekintetbeni szükséglete a körülményekkez képest fokozatosan kielégít­tessék. 42. 55. p. A turóczszentmártoni volt tót gimnázium épü­letének ügyében a túróczi egyházmegye erre vonatkozó elő­terjesztése a közgyűlés folyamán fel fog olvastatni, magam csak annyit jelentek, miszerint a nm. vallás- és közoktatásügyi miniszter urat a kapott megbízatáshoz képest értesítettem, miszerint az ügy érdemében a kerületi közgyűlés az egyház­megye jelentésének beérkezte után, vagyis a mostani közgyű­lésünkön fog határozni. 43. 68. p. Ezen pont alatti megbízatásom alapján felhívtam kerületbeli középiskoláink igazgatóit, hogy a tanári rangsor és névsorra vonatkozó sérelmeiket terjesszék be hozzám. A felhívásnak az összes gimnáziumok eleget tettek s én a

Next

/
Thumbnails
Contents