Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1908–1912
1908. szeptember, gyámintézeti
268 16. §. Különböző keresztény vallásfelekezetbeliek között kötendő házasság esetén az ehhez való beleegyezés nyilvánítása a házasulandók bármelyikének lelkésze előtt történhetik. Ily házasságok esetén a kihirdetések mind a két házasuló templomában foganatosítandók. 9. §. Ha a kötendő vegyesházasság ellen a házassági szabályokon alapuló akadályok nem forognak fenn, kötelesek az illetékes lelkészek, mihelyt erre felkérettek s az ehhez szükséges okmányokat kézhez vették, a kihirdetéseket foganatosítani s ennek megtörténtéről a saját hitfelekezetükbeli házasuló részére hivatalos igazolványt kiállítani. 10. §. Ha valamelyik házasuló lelkésze a kötni szándékolt vegyes házasságot kihirdetni vonakodik vagy a kihirdetést az erre irányuló kérelem előterjesztését követő 14 napon belül meg nem kezdi, úgy abban az esetben, ha mindkét házasuló egyazon közigazgatási községben tartózkodik, elegendő a másik házasuló lelkésze által foganatosított kihirdetés is, feltéve, hogy egyúttal két tanú írásban igazolja, hogy az illető házasuló az ő jelenlétükben saját lelkészét a kihirdetések foganatosítására felkérte s utóbbi ezt megtagadta. Ha pedig a házasulok nem tartózkodnak egyazon közigazgatási községben, a kihirdetést ilyen igazolvány alapján az az I. fokú közigazgatási hatóság foganatosítja, melynek területén a kihirdetést megtagadó lelkész hivatali székhelye fekszik, t 11. §. Ha a lelkészek egyike a saját hitfelekezetebeli házasulónak a kihirdetéseknek az ő részéről szabályszerűen történt foganatosításáról szóló írásbeli igazolványt ki nem szolgáltatná, jogosítva van a másik házasuló lel. késze, ha a kihirdetést a maga részéről foganatosította, az esketést eszközölni, ha két tanú írásban igazolja, hogy az illető házasuló saját lelkészét az ő jelenlétükben a kihirdetés megtörténtét bizonyító igazolvány kiszolgáltatására felkérte s utóbbi ezt megtagadta. 12. §. írni nem tudó tanuk a 10. §. első bekezdése, valamint a 11. §. eseteiben nyilatkozatukat jegyzőkönyvileg is megtehetik annál a lelkésznél, a ki