Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1908–1912
1908. szeptember
181 Lajos, Hoiéczy János, Frenyó András, Paulinyi Dániel. Dedinszky 19 János, Wack Péter, Lombos Alfréd, Draskoczy Ede, Morgenthaler Ferencz, Reviczky László, Linder Károly és Plavetz Gyula urakat a lelkészek sorából. A gyűlés második napja. 20. Kerületi felügyelő az ülést megnyitván, napirend előtt kijelenti, hogy előző napon a Szeberényi Lajos Zs. elleni fegyelmi ügy tárgyalása közben szabályszerűen titkos névszerinti szavazásra irányuló indítvány nyújtatott be, de a vita bezárása után —- a tárgyalás közben nyilvánult elkeseredett vita és zajongás folytán — ezen indítványt elnézte és a határozat kihirdetése előtt a szavazást nem rendelte el; kéri, hogy őt ezen elnézés és tévedés alól a közgyűlés mentse fel és igazolja. A közgyűlés elnöklő felügyelő ezen kijelentését tudomásul veszi. 21. Napirend előtt Kovácsi Kálmán rákospalotai lelkész a közgyűlésnek 1. jkvi pont alatt hozott határozat azon része ellen, melyben az elnöki megnyitó beszéd sokszorosítása és az egyház 3 nyelvén való terjesztése határoztatott el, felebbezést nyújt be. A közgyűlés a felebbezést az egyetemes közgyűléshez felterjeszti. 22. Ezután báró Radvánszky Antal napirendi indítványt terjeszt be, melyben 13 közgyűlési tag az előző napi határozat értelmében a szükséges választások megejtését elsősorban és titkos szavazással kivánja megejtetni. Ezzel kapcsolatban világi főjegyző beterjeszti Sárkány Sámuel, Schranz János, Benka Gyula és Falvay Antal lemondó leveleit, melyek szerint előbbiek nyugalomba vonulások folytán minden viselt tisztségeikről, utolsó törvényszéki tagságáról lemond, köszönetüknek adván kifejezést a kerületnek beléjük helyezett megtisztelő bizalomért. A közgyűlés — sajnálattal vévén tudomást a beterjesztett lemondásokról — a választásoknak titkos szavazással való azonnali megejtését elhatározza és a szavazatok szedésével báró Radvánszky Antal elnöklete mellett a jegyzői kart bízza meg, egyúttal megállapítván a választás alá kerülő törvényszéki és bizottsági tagságokat, kimondja, hogy az összes tagságokra egyszerre adassanak be a szavazatok. A szavazatok beadása idejére elnök úr az ülést felfüggesztette. 23. A szavazatok leadása után, a szavazatszedő-bizottság a szavazatok összeszámolására visszavonulván és elnöklő-felügyelő úr az ülést újból megnyitván, a közgyűlés kimondja, hogy a napirend tárgyalását folytatja. 9*