Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1908–1912

1912. szeptember

134 . mindkettőre csak űgv tehet szert, ha az élet alaptörvénye szerint fejlődik és halad. Tengődő egyháznak csak lenézés és gúny az osztályrésze. És mert így áll a dolog, képtelen saját tagjaiban a hitbuzgóságot, az egyház szeretetét gyújtani és éleszteni, mert ezek, látva egyházunk lekicsinylését, amely iránt még ők se melegedtek még fel, elfordulnak attól, közönyösek vele szemben. A gúnyban és lenézetésben egyedüli osztályosa a lelkész, aki egy napidíjasnál is kisebb jövedelméhez mért szűkös viszonyaival élő szimbóluma a szegény és vergődő egyháznak. Mert ha valahol, úgy itt, a még kiforratlan, teljesen ki nem alakult egyházi viszonyok között a lelkész úgy be- mint kifelé igazi reprezentánsa az egyháznak. Azért a gyülekezet évi állandó segélyezése és a paplak felépítése mellett azt vélem ezekkel teljesen egyenrangú érveknek, hogy a lelkész oly jövedelemhez jusson, melylyel képes hivatásának megfelelni. Mint az egyháznak itt feltétlenül egyedüli reprezentánsa nem vonhatja ki magát a komoly társadalmi életből, amely áldozatokkal jár. Különben sem őt, sem egyházát észre sem veszik, ami, mint fent említettem, rossz kihatással van a saját híveinkre. Azt felesleges itt megemlíteni, hogy egy gondokkal küzdő, a napi kenyérért aggódó lelkésztől nem várható valami élénk lelkipásztori munka, holott itt arra sokkal fokozottabb mértékben van szükség, mint más, sokkal rendezettebb viszonyokkal bíró gyülekezetben. — Arról pedig szó se lehet, hogy a lelkész kicsiny jövedelméből felkeresse a szórványokban élő hívőket, mikor az még a legszűkösebb viszonyok között való megélhetésre sem elegendő. — Már pedig itt ezt kell tenni a lelkésznek. Ha az éppen itt helyén való egyházmentő hivatást akarja teljesíteni. Mert a mi szórványokban élő híveink oly régen állanak lelki gondozás nélkül, oly annyira elidegenedtek egyházunktól, hogy ők sohasem keresik" fel önként egyházuk lelkészét, legfeljebb temetés czéljából, azt is akkor, ha a másvallású pap nem akarja ezt elvégezni. Itt a közegyháznak kell először áldozatokat hoznia. A lelkész számára a vidéki hívek visszaszerzését, intenzív gondozását és szervezetét lehetővé tennie s csak ha meg vannak nyerve egyház szeretetének, akkor várható el tőlük, hogy lelki gondozásuk érdekében ők is áldozatokat hozzanak. És eddigi tapasztalataim alapján meg vagyok győződve, hogv jótékony intézeteink a lelkesz segélyezése útján voltaképen a szórvánvoknak és központnak is adott segítséget nem vetnék hálátlan talajba, ügy szórványaink mint a központ tagjai legtöbbnvire olvanok, miket evang. nagyobb gyülekezetekből mostoha sorsuk vetett ide. Hitüket vesztett emberek, a kik meg vannak győződve arról, hogy az egvház csak addig törődik velük, "míg annak fizetni tudnak. De ha látnák, hogv a lelkész nemcsak úgv