Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1908–1912

1912. szeptember

129 92. Olvastatik a budapesti egyházmegye indítványa, hogy 92 egyházunknak jelenleg használt, sokszor helytelenül vagy téve­sen alkalmazott elnevezése helyett az egyszerű, de jellemző „evangélikus" elnevezés vétessék használatba. Tekintettel arra, hogy a zsinati előkészítő munkálatban ugyanily irányú indít­vány foglaltatik, a közgyűlés ezen indítvány felett napirendre tér. 93. A jogügyi bizottság a következő indítványt terjeszti be: Tekintettel arra, hogv az Egyh. Alk. nem tartalmaz intézkedést az iránt, hogy az egyházi hatóság által hozott határozat ellen a fellebbezés mily határidőn belül adandó be, tekintettel továbbá arra, hogy ebből az a visszás helyzet áll elő, hogy régebben hozott határozat is megfellebbezhető, ha a hozott határozatot akár az egyházi hatóság, akár egyes egyháztag magára nézve sérelmesnek tart, — mondja ki a köz­gyűlés, hogy az egyházi hatóságok határozatai csak az érde­keltekkel történt kézbesítéstől számított 15 napon belül fellebbezhetők meg és hogy ennek folyományaként, a határo­zat kézbesítésétől számított 15 nap után beadott fellebbezés, mint elkésett, hivatalból visszautasítandó. A közgyűlés az indítványt magáévá tévén, uta­sítja az elnökséget, hogv ezen indítvány értelmében — azon módosítással, hogy közérdekű ügyekben a fellebbezési határidő azon közgyűlés napjától számí­tandó, mely a határozatot meghozta — egy a felleb­bezési határidőről szóló szabályrendeletet készíttessen és azt jóváhagyási záradékkal ellátva, jóváhagyás végett az egyetemes gyűlésre terjeszsze fel; egyúttal kimondja, hogy ezen szabályrendelet függelékként kinyomandó és jóváhagyás esetén 1913 január 1-én lép életbe. 94. A mult évi jegyzőkönyv 45. pontjánál jelenti jegyző, hogy az evangélikus tanítónőképző-intézet szervezése iránt tett felterjesztés tárgyában az egyetemes gyűlés 95. jkönyvi pont alatt hozott határozatával a többi egyházkerületeket nyilatkozattételre felhívta a közgyűlés az egyetemes gyűlés határozatát nyilvántartani nendeli. 95. A missziókról a főesperesek a következő jelentést terjesztik elő: 10

Next

/
Thumbnails
Contents