Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1901–1907

1905. oktober, egyházkerületi

67 végrehajtását kell sürgetnem, vagyis a lélekszám olynemű 8. nyilvántartását, a minőt a fenti határozat előír. Az egyházi élet gyakorlásában nagyobb fogyatkozásokat vagy éppen hanyatlást nem tárnak fel az évi jelentések. 12 lelkészi jelentésből kilencz az istentisztelet látogatásában kellő buzgalmat konstatál. A hétköznapi istentiszteletek, úgynevezett reggeli könyörgések, két egyházban naponként megtartatnak, Szentesen az adventi és böjti időszakban szintén, egyébként egyszer hetenként, Nagyszentmiklóson adventben és böjtben, Szegeden ez időszakokon kívül húsvéttól pünkösdig is heten­ként egyszer; Makón soha. Irásmagyarázatokat tart Alberti, Pitvaros, Szentes, Am­brózfalva a böjti, Tótbánhegyes, Szeged a böjti és adventi időszakban, amaz ezeken kívül Szentháromság I—X. vasár­napjáig, emez húsvéttól pünkösdig is. Pitvaros a böjti időn túl egész éven át háromszor hetenként. Tiszaföldvár, Makó, Nagyszentmiklós, Hódmezővásárhely írásmagyarázatokat nem tart. Mit is mond az apostol? „Prédikáljad az Igét, rajta légy mind alkalmatos, mind alkalmatlan időben." (II. Tim. 4. 2.) Mindez adatokból kitűnik, hogy az egyes egyházközségek: építkezésre . 28,725 kor. épületek javítására 3473 „ adósságok, örökváltság törlesztésére 5674 „ hasznos felszerelésekre 2110 „ jótékony czélokra 460 „ összesen 30,442 kor. kiadásokat teljesítettek. Befolyt pedig e czélokra: állami, községi segélyből . közegyházi segélyekből. . polgári és nőegyesületekből jótékonyczélú estélvekből . egyesek adományaiból . . elengedett kincstári követelés 7715 kor. 1696 „ 1735 „ 1558 „ 3134 „ 6332 „ összesen 22,170 kor. Anyagi állapot. Az egyházmegye egyházközségeinek 1904. évi összes bevétele: 114,Í87 korona, összes kiadása: 93,840 korona, pénztári maradvány: 20,347 korona. Az egyes egyházközségeknél az alaptőkék és alapítványok összege: 228,810 korona. Nagyobbrészt betáblázásra vannak elhelvezve. Az egyházközségek összes adóssága: 71,534 korona. 5*

Next

/
Thumbnails
Contents