Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1901–1907
1905. oktober, egyházkerületi
25 lakó hívek összeirassanak, istentiszteletek tartására alkalmas 8. épület szereztessék be, vagy jelöltessék ki s a kiküldendő vagy megválasztandó lelkésznek lakása és megélhetése biztosíttassék. Az összegyűlt hívek lelkesedéssel ajánlották meg mindazt, a mi erejükből tellett. Azóta már telket is vettek templom és lelkészlak számára, azt körül is kerítették, azonban a lelkésznek évi jövedelműi felajánlott összeg oly csekély, hogy arra lelkészt kapniok lehetetlen, minthogy pedig olv magas évi segélyt, hogy a lelkész megélhetése biztosíttassák, a kerület sem nyújthat, de mert az országon kívül lakó híveink ilyetén gondozása — meggyőződésem szerint — nem is éppen egy-egy kerületnek, hanem az egyetemes egyháznak kell, hogy gondját képezze: indítványozom ez úton is, hogy a bulgáriai hívek érdekében az egyetemes közgyűléshez intéztessék a kerület részéről előterjesztés oly irányban, hogy az egyetemes egyház vegye kezébe bulgáriai híveink ügyét. Ezek után tiszteletteljesen jelentem, hogy a Zsedényialapból a mult évben egyenként 200 korona segélyben az egyházmegyék előterjesztéseinek figyelembe vételével a következő 10 tanítót részesítettem: az arad-békési egyházmegyében : Csarejs Györgyöt, Bácskában: Gotthardt Sámuelt, Bánságban : Reguli Mihályt és Klein Jánost, Békésben: Brózik Lajost, a budapesti egyházmegyében: Jankó Lajost, CsanádCsongrádban: Pongrácz Istvánt, Pestmegyében: Egyed Mórt, Túróczban: Jeszenszky Milost és a zólyomi egyházmegyében : Brodnyánszky Pál tanítókat. A kerület középiskoláiban megtartott érettségi vizsgálatokra vonatkozólag van szerencsém a következőket jelenteni: 1. A budapesti főgimnáziumban a szóbeli érettségi vizsgálatok f. évi június hó 19—22. napjain tartattak meg. Helyettesemül felkértem nt. Horváth Sándor budapesti lelkész urat, a kormányt pedig mélt. Molnár Viktor államtitkár úr képviselte, a ki magasztaló szóval emelte ki e vizsgálatokon a tanári kar sikerét és lelkes működését. Ezen érettségi vizsgálatokra 38 VIII. gimn. osztályt végzett tanuló bocsáttatott, a kik közül 8 jelesen, 16 jól, 14 pedig egyszerűen állotta meg a vizsgálatokat, érettnek nyilváníttatott tehát valamennyi jelentkezett tanuló. 2. A szarvasi főgimnáziumunkban a szóbeli érettségi vizsgálatok f. évi június hó 21—24. napjain tartattak meg. Engemet e vizsgálatokon elnöki minőségben nt. Petrovics Soma csanád-csongrádi esperes úr helyettesített, kormányképviselőül pedig nsgos dr. Hoffmann Frigyes bpesti felső leányiskolái és Eötvös-kollégiumi tanár úr volt kiküldve. Itt érettségi vizsgálatra 45 tanuló bocsáttatott, a kik közül a vizsgálatot 42