Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1901–1907
1905. május
6 zik tőle, ezt egy ünnepélyesebb alkalomra tartja fenn. Egyben megemlékezik azon magas kitüntetésről, a melyben a püspök úr a legújabban részesült, midőn O Felsége neki a Ferencz Józsefrend középkeresztjét a csillaggal adományozta és kívánja, hogy ezen magas kitüntetést még sokáig élvezhesse családja körében nyugalmas egészségben és azon tudattal, hogy ezen rendjel csillagában levő gyémánt egy szivet takar, mely többet ér minden külső kitüntetésnél. A gyűlés tagjainak élénk éltetése közben mond köszönetet püspök úr ezen megemlékezésért és a gyűlés tagjai felállván helyeikből, püspök úr elhagyja a gyűlés termét. 5. Ezután elnöklő felügyelő úr felkérvén a hivatalára legidősebb esperes urat, hogy a társelnöki széket foglalja el, Belohorszky Gábor bácsi főesperes úr a társelnöki széket elfoglalja. 6. Áttérvén a napirend tárgyalására, elnöklő felügyelő úr előterjeszti, hogy a mai közgyűlés összehívása a püspök úr lemondásának tudomásul vétele és a püspöki állás betöltésével egybekötött intézkedések megtétele végett vált szükségessé és kéri a lemondásnak tudomásul vételét azzal, hogy az újonnan megválasztandó püspök beiktatásáig a püspök úr fogja ellátni a püspöki teendőket. Azon kérdésnek hosszabb megvilatatása után, hogy a lemondás folytán a püspöki szék megüresedettnek tekintessék-e avagy sem s hogy ennek folytán a püspöki teendőknek a lemondó püspök úr által való ellátása nem jön-e ellenkezésbe az „E. A." 136. f-ával, — tekintve, hogy a püspök úr lemondásakor fentartotta magának a püspöki hivatal viselését az új püspök beiktatásáig, a közgyűlés mély megilletődéssel és sajnálatának őszinte kifejezése mellett veszi tudomásul Sárkány Sámuel püspök úrnak tisztéről történt lemondását és kimondja, hogy miután a püspök úr a püspöki teendőket a püspöki állás betöltéseig el fogja látni, helyettesítés szüksége fenn nem forog. ?. Ezután elnöklő felügyelő úr indítványára többek hozzászólása után a közgyűlés a püspökválasztást elrendeli és a szavazatoknak a kerületi felügyelő úrhoz mint a szavazatszedő bizottság elnökéhez leendő beküldésére záros határidőként f. é. június 30-ik napját tűzi ki. Ehhez képest felhívja a püspök úr, illetve az esperesek útján az egyházakat és a kerületi főgyimnasiumokat, hogy a püspökválasztást ejtsék meg és az