Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1901–1907

1904. szeptember

133 lag véve még elég jó sikert értem el. A nazarénizmusnak és 14. egyéb szektáknak — hála a jó Istennek — egész missiói körünkben még nyoma sincs, épp úgy a felekezetnélküliségtől is mindeddig még megkímélve maradtunk, mi talán egyrészt az éber gondozásnak, de mindenesetre a hívek hitbuzgóságának tulajdonítható. Lelkiek tekintetében tehát alig van panaszra okunk, sőt örömmel tekinthetünk vissza a letűnt évre s hálát kell adnunk a kegyelem Istenének, hogy oltalmazó szárnyai alatt az orsovai missiói központ a hívek lelki szükségleteit kielégíthette s Isten országát tehetsége szerint építhette. De nem úgy anyagi tekintetben, itt elég panaszra van okunk. Missiói központunk állandóan nehéz, elkeseredett küzdelmet kénvtelen vívni léteért, fentartásaért; a súlyos anyagi gondok nem szűnnek meg, a hiánvlat minden évben fenyegeti azt, s ha híveiben a hitbuzgóság s egyházukhoz való szeretetök és ragaszkodásuk nem élne oly elismerésre méltó mértékben s nem élesztetnék folyton-folyvást, már régen feladta volna e nehéz küzdelmet és megszűnt volna létezni. Ezen nyomasztó helyzetében, látva, hogy a szükségletek évről-évre növekednek, a segélyforrások pedig hova-tovább gyérebben csergedeznek, sőt kiapadnak, a helyett, hogy kishitűen eldobta volna a fegyvert s átengedte volna magát bizonytalan sorsának, egy újabb fegyverhez nyúlt a pajzsos ellenség, a nyomor ellen, a mennyiben három évvel ezelőtt elhatározta, hogy egyházfentartási alapot gyűjt, nem egyházi pénztárának feleslegéből, mert ilyen soha sincs, hanem a hívek áldozatkészségéből és egyéb adományokból, hogy legalább az utódok könnyebben tarthassák fenn e missiói központot és missiói körét, ne kelljen nekik is oly nehéz küzdelmet a létfentartásért vívniok. Ez egyházfentartási alap jelenleg 581 kor. 42 fillért tesz ki. Látnivaló ebből is, hogy az orsovai missiói központ minden tőle telhetőt elkövet, hogy fentarthassa magát, minden erejét megfeszíti, csakhogy annak biztos alapot létesítsen. Az egyházbeliek állapota pedig vagyoni tekintetben éppen nem mondható fényesnek; vagyonos közöttük egy sincs, többet annál, mint a mennyit az egyház reájuk kirótt, jó lelkiismerettel tőlük kivánni nem lehet és ők kötelezettségüknek pontosan megfelelnek, mert mindannyian mindennapi kenyérért küzdenek, mivel foglalkozásukra nézve hivatalnokok, kisiparosok, hajósok és napszámosok. Egyik egyházközség sem kiván híveitől oly nagy anyagi áldozatot, mint épp a miénk. E nyomasztó, sok lelki erőt és kitartást igénylő helyzetet csak igen kevesen érthetik meg s méltányolhatják kellőleg, csak olyanok, kik hasonló viszonyok közt élnek, ilyenek peclig vajmi kevesen vannak. Iveket lehetne tele írni, festvén ezekben az orsovai missiói központ szomorú