Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1901–1907
1901. szeptember
42 t 4. tisztelet látogatására, az Urvacsorához járulásra, keresztelésekre, temetkezésekre vonatkozólag káros hatását nem észlelte. Az esketések száma 1895-ik év óta 40 évenként, 1895 év előtt a hirdetések száma átlag 130, az esketett párok száma 75 volt. A házasságkötésnél van tehát káros hatás. Az évenként mintaképen szereplő 35 pár (mind vegyes vallású) a róm. katk. egyháznak jut prédául, mint a mely a gyóntatószékben jelentkező jegyes hívét jó eleve erre rá tudja bírni. Nekünk gyóntatószékünk nincs, az anyakönyvi hivataloktól értesítés nem kapható, mire az újságokból tudomást szerzünk, a jegyesek az ú. n. „elkötelezést" már meg is kötötték. Hogy az állami anyakönyvvezetők káros befolyást gyakorolnának ránk híveink körüli helytelen bejegyzések által, nincs tudomása. Hozzánk áttért a budai egyháznál: 6, kitért a róm. kath. egyházba: 8 személy. Ez utóbbiakra nézve megjegyzi, hogy ezek közül 5 egyén olyan volt, ki előbb válóper okából tért át hozzánk kényszerűségből, kényszerük megszűnvén, visszamentek, a többi 3 idegenből ide származott cseléd. Előadja azon esetet, mely^ a főtiszt, püspöki hivatal révén a Nmlt. m. kir. kultuszminiszter Úrhoz terjesztetett fel, hogy a királyi közjegyző, ki előtt vegyes vallású jegyesek megjelentek, hogy valamennyi gyermeköket az evang. egyháznak „elkötelezzék", a róm. kath. menyasszonyt azzal utasította el, hogy ő ily szerződést Magyarországon nem köthet, mert osztrák (cseh) származású. Az egyetemes ev. egyházi ügyész úr, kivel e dolog közöltetett, azon nézetben van, hogy mihelyt az osztrák nő hazánkban házasságot köthet, köthet gyermek-elkötelező szerződést is. S így ezen eset határozottan sérelmes, a közjegyző hivatalos hatalmával való visszaélést követett el, és törvényesen üldözendő. V. A váczi egyház és Rád leányegyház vallás-erkölcsi állapotát tekintve, jelenti a lelkész-helyettes, hogy jelenleg sem az anya, sem a leányegyházban baptista, nazarénus nincs, de a pócs-megyeri szórványban nagyobb számmal találhatók, s ezek közül evang. részünkről van 3 egyén. Az egyházpolitikai törvények káros hatása a váczi egyházban szintén érezhető volt, a rádi leány egyházban azonban ez idő szerint még nem. Mindamellett úgy a váczi anya-, mint a rádi leányegyházban a lefolyt év alatt az istentisztelet látogatásában nem volt tapasztalható elhidegülés avagy fokozódó közönyösség. Az Úr szent vacsorájához való járulás tekintetében úgy az anya-, mint a leányegyházban nem emelhető panasz, sőt a lefolyt évben emelkedő buzgóság volt észlelhető. A házasságkötések alkalmával a hívek nem mellőzték az egyházi szertartást. A vegyes házasságoknál Rádon egyáltalában nem, Váczon azonban 3 eset közül 1 esetben kárunkra, 2 esetben javunkra történt megegyezés a születendő gyermekekre nézve. Ezen kívül azonban