Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1901–1907

1902. szeptember

133 Békés-Csaba egykori igazgatóját és volt nagynevű tanárát Hor­váth Jánost, Szarvas pedig a tanári karnak egyik java erejében mun­kálkodó buzgó tagját, Fertig Alajost siratta el. A szarvasi főgymnasium történetének századik éve zárult le az elmúlt iskolaévvel, — de jubilált nagyérdemű igazgatója is, kit tanári működésének negyvenedik, igazgatóságának tizennyolczadik évében a király ő Felségének kegyelme a Ferencz József-rend lovagkeresztjével tüntetett ki. A budapesti főgymnasium Értesítője is örvendetes hírt közöl. Az intézet új épületet kap: a városligeti fasorban, a város legszebb és legegészségesebb területén. A külső tényezők mind együtt vannak, hogy az ige testet is öltsön, a belsőknek gyors együtthatása azonban mindez ideig akadályozva van. Pedig éppen a székesfővárosban kívá­natos, hogy a régi nagynevű intézet, mely mostoha anyagi viszonyai között is lépést tartott a nagy arányokban fejlődött állami közép­iskolákkal, immár, végre-valahára, évek óta megígért új épületét meg is kaphassa.

Next

/
Thumbnails
Contents