Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1901–1907

1902. szeptember

131 E tekintetben egyedül a kezdeményező budapesti ág. h. ev. fő­gymnasium fentartó hatósága cselekedett a kerületi gyűlés szellemé­ben, a mennyiben elhatározta, hogy „addig is, míg a mai fizetés­szabályzat gyökeres reformjának ideje elérkeznék, személyes pótlékkal kíván könnyíteni tanárainak anyagi helyzetén, olyformán, hogy ötéven­ként lépteti őket elő a magasabb fizetésfokozatba. Ha az illető foko­zatban üres hely nem volna, addig, míg megürül, a javadalom külön­bözetét személyes pótlék alakjában adja meg". Ez intézkedés a budapesti főgymnasium minden tanárnemzedékét őszinte és igaz hálára kötelezi; a fentartó hatóságnak bölcseségét s az intézet anyagi ügyeiben mindenkor tanúsított atyai jóindulatát hir­deti. Az összes hazai protestáns középiskolák fentartó hatóságainak pedig méltó példát szolgáltat. Mivel a vallás- és közoktatásügyi mi­niszter kijelentése szerint az alapjában véve elhibázott fizetésosztályok akadályainak elhárítása minden egyes intézet magánügye s a mennyi­ben új államsegély kérése vele s miatta nem történik s nem is tör­ténhetik — a fentartó hatóságok jóindulata és bölcs belátása van hivatva már az egész vonalon tapasztalható e miseriákon segíteni. E tekintetben leghátrább van Beszterczebánya. Algymnasiumának rendes tanárai a hivatalos táblázat szerint még mindig csak 2400 korona fizetést kapnak, holott az intézet a mult iskolaévben 4000, a lefolyt évben pedig 5000 kor. államsegélyben részesült. Mivel magára a minden áldozatra kész egyházra erejét meghaladó költségeket hárí­tani nem szabad, legfőbb ideje, hogy ennél az intézetnél is szerződés biztosítsa a fentartás szükségleteit és szerződés vessen véget a mai „egyedül való" állapotnak. A kerület valamennyi gymnasiumában magyar a tanítás nyelve. Vagyoni értékük 68,422 kor.-val, évi jövedelmük 10,810 kor.-val, értékpapírjaik jövedelme 22,707 kor.-val, segélyalapjaik jövedelme 6223 kor.-val gyarapodott. De szaporodott a kiadás is 10,806 kor.-val; az átmeneti kiadások a mult évhez képest 6364 koronával emel­kedtek. Az egyházunk keblébe tartozó ifjúság számát tekintve, ismét Beszterczebányáé az elsőség, hol a tanulók 91'8°/o-a ág. h. ev. (tavaly 93'8%), utána Szarvas áll 52'1%-al (tavaly 48'37o), Buda­pesten 48-4% (tavaly 45'2%), B.-Csabán 33-3°/o (tavaly 34'3°7), Aszódon 25-7°/ o (tavaly 26'3°/ 0). Ezeknek a számoknak tanulsága^ is sürgősen figyelmezteti a kerületet, hogy a b.-bányai, szinte tiszta ág. h. ev. középiskola megszilárdítása és modernné tétele érdekében min­den lehetőt elkövessen. A tanítás tervezete s a könyvek a kerület középiskoláiban általá­nosságban megegyeznek az államiakéval. A magyar nemzeti művelt­ség fejlesztésében mindnyájan egyenlőképen részt vesznek. Az ifjú­ságnak úgy fegyelmi állapota, mind tanulmányi haladása teljesen kielégítő. Azonban felötlő jelenség, hogy bár a tanulók száma 18-czal

Next

/
Thumbnails
Contents