Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1901–1907

1902. szeptember

34 4. időben a léghuzam oly nagy a templomban, hogy sokan ép ez oknál fogva tartózkodnak a templomlátogatástól. Meghagytam tehát az egyházi tisztviselőknek, hogy szakemberek által konstatáltassák a hiányokat, de különösen alaposan cseréljék ki az ablakokat, lehe­tőleg belső ajtót is alkalmazzanak, hogy a fentemlített bajnak elejét lehessen venni. Az egyházközségnek jóváhagyott szabályrendelet értelmében 60 tagból álló képviselőtestülete van, valamint 20 tagból álló egyház­tanacsa és 6 tagú iskolaszéke. A lelkész úr ismert buzgalmánál fogva építi az egyházat, daczára annak, hogy sokféle nehézségekkel kell megküzdenie. A bulkeszi egyházközség tapintatos vezetésének köszönheti felvirágzását. Május 2-án meglátogattam a palánkai enyházközséget. Egy pár nappal előre jeleztem látogatásomat s meghagytam a lelkésznek, hogy az egyháztanácsot is hivja be, a mennyiben a lelkész részéről az év folyamán több rendbeli panasz lett írásban és személyesen bejelentve az ottani ideiglenesen alkalmazott kisegítő tanító Czavar Gyula túl­kapásai s cselszövényei ellen. Palánka, a mint tudjuk, egy kis sze­gény egyházközség, de egy évtized óta a lelkész tevékenysége folytán nagy haladást tett, nem önerejéből, hanem a lelkész ernyedetlen működése és kegyadományok szedése által. Ezekből felépült a templom, az iskola és a paplak. A lelkész szép egyetértésben összetartotta a különféle elemekből álló gyülekezetet. Több éven át ismételt pályázat­hirdetés daczára rendes tanítót nem kaphatván, majd ideiglenes kise­gítőt fogadtak, majd a pap tanította az iskolás gyermekeket. A mult évi iskolai év kezdetén Czavar Gyulát hivták meg ideiglenes kisegítő minőségben egy évre. A midőn a hívek kegyét megnyerte, egész erejével a lelkész ellen fordult, jelezvén neki, hogy az iskolában semmi dolga, semmi joga. Annál szorgalmasabban hivta be a hiveket esténként az iskolába felolvasván nekik a tót újságokból egyes czik­keket s azokat a tudósításokat, melyeket ő írt, s melyekben a papot Júdásnak s az összes értelmiséget olyannak tünteti fel, mint a mely a szegény tót népet semmibe se veszi. Olyan zilált állapotot találtam e kis gyülekezetben s olyan gyűlöletet a pap s családja ellen, hogy elszörnyűködtem. A kisegítő tanító kihivólag viselkedett látogatásom alkalmával s annál biztosabbnak érezte magát, mert az általa behí­vott emberek valamennyien teljes elszántsággal pártját fogták. Szomo­rúan beláttam, hogy a kisegítő nem jött oda nevelni s oktatni a gyermekeket, hanem főgondja volt a papnak minden tekintélyét alá­ásni, nemzetiségi harczot provocálni, engedetlenséggel s daczczal tüntetni, a népnek kegyét minden áron, minden eszközzel megnyerni s durván sértegetni s ingerelni a munkában s fáradságban megőszült lelkészt. Ilyen állapotokat tovább tűrni lehetetlen volt. S miután a kisegítőnek sem oklevele, sem hiványa nem volt, nálam bejelentve nem lett, csak egy iskolaévre fogadtatott, s a panaszok halmazát

Next

/
Thumbnails
Contents