Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1901–1907
1907. szeptember
146 87-88. a közgyűlés a bácsi egyházmegye 1907. évi közgyűlésének 36. jkvi pont alatt hozott határozatát helybenhagyja, egyidejűleg pedig hivatalból megsemmisíti az egyháznak 1907. évi julius hó 14-én tartott gyűlésében 51. jkvi pont alatt hozott határozatának ama részét, mely szerint kimondta, hogy általában az egyházmegyének minden olyan határozatát, a melylyel az egyházközség valamely határozatát megváltoztatja, a kerülethez felebbeztetni rendeli, mert az egyházmegyei közgyűlés helyes okból módosította az egyház szabályrendeletének 23. pontját, mely szerint a hivatalát viselni nem akaró gondnok a hivatalviseléstől 40 K befizetése után felmenthető lett volna. Ezen az uton ugyanis, azonkívül, hogy ez az intézkedés egyházunk szellemével is ellenkezik, — czélt érni nem lehet és pedig annál kevésbbé, mert ha az egyházban a kellő buzgalom hiányzik a hívekben, úgy még e kényszereszközszerű módon sem fog az egyház megfelelő gondnokot kapni. De nem is méltó az egy egyházhoz, hogy ily pénzbeli megváltást súlyérvényként létesítsen, — a helyett hogy vagy buzdítás, vagy a gondnoki fizetés megfelelő felemelése útján, vagy egyébként lehetővé tegye, hogy a gondnoki állás megfelelőleg betöltessék. Egyben, mivel az egyházközség az esperességi közgyűlés ellen irányuló általános hatázozatot hozott, az utóbbi által jövőben hozandó határozatokra nézve, az esperességi közgyűlésnek ez ügyben fenforgó érdekeltségénél fogva, az E. A. 114. §. e) p. alapján az egyházközség határozatának fent írt részét meg kellett semmisíteni azért, mert az egyházközség autonóm jogainak körét a törvény és minden józan felfogás ellenére túltengésben hagyni nem lehet. Minthogy pedig oly határozat, a mely a felsőbb egyházi hatóság minden — megváltoztató — határozatának megfelebbezését eleve kimondja, a törvény szellemébe ütközik, mivel az egyházi felsőbbségről alaptalanul azt teszi fel, hogy az az egyházközség ellen tör, mivel továbbá ez a határozat képtelen s önmagától azért is megdől, mivel ezen az alapon még az egyházközség által utólag helyeseknek talált felsőhatósági intézkedéseket is meg kellene felebbezni, s e részben az egyház kezének mintegy megkötése lenne, éppen sérelme az egyházi ^tonómiának, mindezeknél fogva a a határozat e részét hivatalból kellett megsemmisíteni. 88. Tárgyaltatik a mult évi jegyzőkönyv 73. pontjára utalással a kiskéri papi földek jövedelmének pénzbeli megváltása tárgyában a bácsi egyházmegye által tett felterjesztés. A kerületi közgyűlés ugyanis a kiskéri egyház lelkészi jövedelméhez tartozó s a kiskéri 300. sz. telekkönyvi betétben A/I. 1—6. sorsz. a. felvett földekre nézve a 1905. évi 66. jkönyvi pont alatt hozott határozatával megengedte, hogy mivel eme papi földek nem alapítványi természetűek s mivel ezek jövedelme úgyis a lelkész fizetésére íordíttatik, hogy ezek pénzbelileg megváltassanak és a földek haszonélvezeteért évi 2000 K-t állapított meg.