Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1901–1907
1901. szeptember
131 Ezen jelentéssel kapcsolatban olvastatik a bizottságnak a tanári 46-49. fizetési fokozatok kérdését, illetőleg tett azon javaslata, mely szerint — tekintettel arra, hogy visszásnak tartja azon helyzetet, hogy egyes gymnasiumok alsóbb fokozatú érdemes tanárai teljesen elzárva legyenek ama reménytől, hogy felsőbb fizetési fokba emelkedhessenek, — felszólítandók volnának a fenntartó testületek, hogy addig is, míg a fizetés-fokozatok okozta bajok esetleg azok újjászervezésével orvosolhatók lesznek, a fizetési fokozatba való emelkedést bizonyos évek betöltéséhez kössék; a mennyiben pedig a zárt szám betöltése folytán ezen évek betöltése után sem emelkedhetnék egyik-másik tanár a magasabb fokozatba, személyi pótlékkal egészítsék ki a magasabb fokozatra jogosult tanár javadalmát. A közgyűlés a jelentést tudomásul veszi; egész terjedelmében a jegyzőkönyvbe iktatja, örömei győződvén meg az évről-évre tapasztalható fokozatos gyarapodásról; egyúttal dr. Serédi Lajos bizottsági jegyző úrnak a jelentés összeállításáért köszönetet mond. A bizottságnak a tanári fizetési fokozatokra vonatkozó javaslatát a közgyűlés magáévá teszi, arra a fentartó testületek figyelmét felhívja és felszóhtja a helyzet javításáról gondoskodni. 47. Ezzel kapcsolatban beterjeszti a bizottság Benka Gyula szarvasi főgymn. igazgató úrnak ; 7a kerületi gymnasiumok tanításterve és rendtartása" czímű részletes tervezetét, a közgyűlés e munkálatot hálás köszönettel fogadja és elrendeli, hogy az kellő megvitatás végett mielőbb az egyes gymnasiumoknak azon felhívással küldessék meg, hogy észrevételeiket idejekorán terjeszszék fel az elnökséghez. A sokszorosítás eszközlésére a világi jegyzőt utasítja. 48. A mult évi jegyzőkönyv 42. pontja kapcsán a nyert megbízás folytán beterjeszti Veres 'József esperes úr a statisztikai adatok összeállítására szolgáló minta tervezetét. a közgyűlés a bemutatott munkát elfogadja és utasítja az iskolai bizottságot, hogy azt sokszorosíttassa és minden tanítónak legalább három példányban kioszttassa. 49. A mult évi jegyzőkönyv 45. pontja kapcsán olvastatik az egyetemes gyűlés jegyzőkönyvének 109. pontja, melyben kimondja, hogy miután minden hazai ág. hitv. teljes nyolcz osztályú gymnasium VII. s VIII. osztálybeli tanulói folyamodhatnak a Roth-Teleki Johanna-féle ösztöndíjért, a folyamodhatási engedély külön megadása nem szükséges. Tudomásul szolgál.