Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1901–1907

1907. szeptember

lelkesedést, melyet ez irányban fel tudtak kelteni azon nemes dzélból, hogy 1. a hítbuzgóságot felélesszék és a társadalomban mutatkozó bajokat mérsékelhessék. E részben inkább azt óhajtanám: bár követnők őket mi is az igazi vallásosság, az igazi egyháziasság és a — nemes cselekedetekben nyilvánúló — valódi hazafiság terjesztésében! Ami engem és azt hiszem, minden öntudatos protestáns embert mély aggodalomba ejtett, az, hogy az 1848: XX. t.-czikk szellemével és betűjével homlokegyenest ellenkező tettek mutatkoznak, hogy sérelmeink ijesztő módon szaporodnak, hogy úgy a közigazgatási, mint igazságszolgáltatási állami közegek szemet húnyva újabb törvényeink rendelkezései felett, holmi régi elavúlt törvények és kánoni vizitácziók alapján híveinket jogtalanúl megadóztatják ; ahol csak lehet elhalásszák; gyermekeink hitoktatását megakadályozzák ; népünket hitelveivel ellenkező vallási cselekményekre kényszerítik; temetkezéseknél háborgatják stb. Sőt legújabban a anem állami elemi népiskolák jogviszonyairól és a községi és hitfelekezeti néptanítók járandóságairól» szóló igen nevezetes törvény egészen kiábrándított bennünket jövőben várható sorsunkra nézve, az ott kikötött előjogok és kiváltságok dédelgetése által. Hogy mit rejt magában a legközelebbi jövő, nem lehet tudni; de az bizonyos, hogy nehéz küzdelmek előtt állunk, melyek kikerülhetetleneknek látszanak. Autonomiánk, melyet dicső elődeink példája szerint mi is egyházi szabadságunk palládiumának szoktunk nevezni; szabad vallásgyakorlatunk joga és a tudományos kutatás joga, melyekért elődeink sokat áldoztak, csak akkor birnak valódi értékkel és beccsel, ha ezeket okosan tudjuk felhasználni az igazi vallásosság és erkölcsösség, az evangéliumi hitelvek és a józan felvilágosodás terjesztésére és ápolására. Egyházunknak jól felfogott érdeke követeli, hogy saját intézményeinket megbecsüljük és gyűlésileg hozott határozatainkat pontosan végrehajtsuk; mert különben magunk rontjuk le saját intézményeink értékét. A nép hite megrendül vagy intézményeink helyességében, vagy elöljáróinak jóhiszeműségében. Valljuk meg őszintén, hogy sem autonómiánkat, sem vallásszabadságunkat, sem irodalmunkat, sem sajtónkat nem bírjuk kellőleg kihasználni — azokkal a veszedelmekkel szemben, melyek egyházunknak fennállását fenj^egetik. Mintha a világot mozgató eszmékről tudomásunk sem volna; mintha nem akarnók látni azt az óriási tevékenységet, melyet római kath. testvéreink a társadalmi, politikai, egyházi és közgazdasági élet összes téréin kifejtenek. Teszik ezt őseink egykori hatalmas fegyverével, az irodalommal és a napi sajtó segítségével, hogy érvényesíthessék erejöket és hatalmukat minden más vallásfelekezetek felett. Azok tudják, mivel lehet és mivel kell a néptömegek érdeklődését felkölteni és egyházuk iránti szeretetet megszilárdítani. Azok tudják, hog}' a győzelem a hadsereg jó szellemében és czélszerű szervezésében áll. Tehát mozognak, hívekét toborzanak és azokat okosan és czéltudatosan szervezik. Ez a látvány, kell hogy gondolkodóvá tegyen bennünket és hasonló