Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1901–1907
1901. szeptember
118 46. milag engedélyezett tankönyveket használnak. A tanítás anyagában, valamint közlése módszerében lényegtelen eltéréssel mind az öt intézet egyforma eljárást követ. Ennek legfőbb bizonyságai egyrészt a vallásos eszmék minden alkalommal való szemmeltartása, az egyházi ünnepek rendezésében megnyilatkozó szigorúan evangélikus vezető elvek; továbbá az írásbeli dolgozatok tárgyának megválasztása. Hiányzik azonban az egyöntetűség az egészségtannak, mint rendkívüli tárgynak oktatásában, valamint egyes nem egyházi ünnepek megtartásában. Az egészségtant ugyanis — bár az Értesítő maga is rendkívüli tárgynak nevezi — a békéscsabai főgymnasium VII. és VIH. osztályának minden tanulója köteles volt hallgatni. Szarvason is mind a két felső osztály tanulói hallgatták. Békéscsabán heti 1—1, Szarvason heti két órában. ... De itt a dolog természete szerint fakultativ jelleggel. Budapesten heti egy órában és csak a VII. osztály tanulói hallgatták, szintén szabad elhatározásuk szerint. Örök emlékezetű Erzsébet királynénknak az állami intézetekben s a székesfőváros iskoláiban kötelezővé tett emléknapját, november 19-ét, három középiskolánk megünnepelte, kettő nem. Márczius 15-ét és április 11-ikét, valamint Ő Felségének a királynak nevenapját mindegyik. A más tekintetben példás egyöntetűség természete föltétlenül megkívánja, hogy e külsőségnek látszó, valójában azonban az iskola belső életének lüktetését szabályozó részletekben is meglegyen az egyformaság. Iskolai ünnepek dolgában dicséretes buzgalmat tanúsítottak az önképző-körök is, a nélkül, hogy a szabad napok számát szaporították volna. Egyébként is a budapesti főgymnasium Arany J.-köre s a szarvasinak Vajda J.-köre sok tekintetben felülmúlják az önképzőkörök megszokott működését. Örvendetes jelenség a békéscsabai főgymnasium ez évben alakult önképző-köre is, mely 110 tanulót tartott összébb a közös törekvésben és közös munkásságban. Neve még nincs. Kivánatos, hogy egyházunk egyik jelesének nevét viselje. Iskoláink belső felszerelése — bár a szükséges kiselejtezés folytán a számadatok itt-ott apadást bizonyítanak is — egyre erősül. A békéscsabai ez iskolaévben nyitotta meg, az Értesítőben igaz, őszinte örömmel regisztrált ünnepségekkel, a modern paedagogia és hygienia minden szükséglete szerint alkotott új palotáját. A budapestinek Értesítője hasonló örömmel jelzi, hogy minden előzetes intézkedés megtörtént arra, hogy az intézet a neki megfelelő új épülethez jusson. A tanári karok — miként az évi jelentések bizonyítják — minden tőlük telhetőt elkövettek, hogy a gondjukra bízott ifjúságot az iskola ideális czéljaihoz eljuttassák. Nagyobb személyi változás a békéscsabai intézetben volt, hol a latin-görög tanszékre Magyar József, a német-latinra Eisert Árpád, a