Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1901–1907

1905. oktober, egyházkerületi

221 falakat kétkézzel tartani s az összeroskadástól megvédeni, emitt pedig emelni és építeni kell. A nagy szórványok, vagv missiokörök közül különösen felemlítendőnek találom Bácsban : szabadkai, vagy bácsi diospora missiót. A templom és paplaképítésből fenmaradt 16,000 koronán felül kitevő adósság súlyosan nehezedik e kisded egyházra; a nagy adósságtörlesztési teher miatt a mult évi számadás 350 korona deficittel záródott le. Pedig Szabadkának felekezeti iskolára és tanítóra, a ki a kántori teendőket is végezné, nagy szüksége van. A zsablyai diaspora missio a kezdet nehézségével küzd. Kis imaházat épített, a benne lévő rozoga padokat a régi katholikus imaházból vették át. Paplaknak egy régi kis parasztház szolgál, két nedves és penészes szobával. Az óbecsei diaspora missió-nak szüksége van egy új paplakra. Bácsban mult évi november 20-án egy új, a negyedik missiokör alakult, t. i. a zombori diaspora missio Ezen a kezdet nehézségével küzdő kis egyháznak egv Gross Henrik nevű róm. kath. vallású fenkelt szellemű jóltevő, szüleinek emlékére, kik hajdan, mint protestánsok telepedtek le Zomborban 10,000 l^or.-t testált; a hálás zombori hívek ezen adományból templomot emeltek. Szerémben: a szurscini és sidi, továbbá az újon szervezett mitroviczai, iloki és szlatinai diaspora missiók. E három utolsó szórványkor éz évben ismét árva lett. Szlavóniában nincs kongrua, a csekély fizetésből pedig az utazó lelkészek nem bírtak megélni. A bánsági szórványok közül kiemelendők a törökbecsei, lugosi és az orsovai missiói körök. Orsovát hagytam utolsónak, ámbátor azt kelletett volna elsőnek említenem, mert legmesszebb esik tőlünk, Románia határszélén. Az ottani utazó lelkész, Francz R. Ede azt írja: „Nyomasztó sok lelkierőt és kitartást igénylő helyzetünket csak igen kevesen érthetik meg és méltányolhatják kellőleg. íveket lehetne teleírni, festvén ezekben missioi központunk szomorú helyzetét, de még az sem nyújtana teljes képet, személyesen kell itt a nyomort tapasztalni s minden érző kebel megindulna a nehéz küzdelem szemlélésében. De bízva abban, hogy a jó Isten övéit el nem hagyja, tovább küzdünk kitartással és egy jobb jövő reményében." Ugyebár szomorú kép! A hol ily segélykiáltások hangzanak, ott gyámintézetünkre még nagy feladatok várnak s ha egyházainkat, szórványainkat a nyomorból megmenteni óhajtjuk, úgy gyámintézetünk szent ügyét még fokozottabb szeretettel fel kell karolnunk. Törekedjünk tehát lelkészek és világiak, férfiak és nők, aggok és ifjak egy akarattal oda, hogy tömeges gyámolításunk folytán gyámintézetünk még virágzóbbá váljék. Azért szólítalak téged népem, ébredj fel tétlenségedből, fel a munkára, a szeretet munkájára! Ha majd beteljesedik valamikor az a nagy idő, a midőn