Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1896–1900

1900. szeptember

17 József váczi, Pohánka Ödön csővári, Linder Lajos osztrolukai és 4. Melicskó János turócz-szent-mártoni tanítók. A czeglédi Luther-alap 1458 frt 17 krról 1531 frt 07 krra emelkedett. Az Első Magyar Altalános Biztosító-Társaság egyházkerületünk esperességeinek az 1899. évi biztosítási díjak után, jutalék-engedmény czímén, 1789 kor. és 18 fillért utalványozott ki, mely összeg az egy­házmegyéknek, a biztosítási díjösszegek arányában megküldetett. Külföldi egyetemekre készülő theologusok közül a kerületi segély­ért folyamodott Hrúsz József zólyomi és Obuch János turócz-szent­mártoni illetőségű lelkészjelölt, kik azonban most készülnek valamely egyetemre, s így az 50 forintos segélyt csakis félévi kintidőzésök után kaphatják. Kérem, méltóztassék a gyűlésnek részökre a segélyt már most megszavazni. Őszinte sajnálattal jelentem, hogy az arad-békési egyházmegye esperese, nagytiszt. Korén Pál, esperesi hivataláról leköszönt. Benne az egyházmegye éber és erélyes kormányzót, az egyházkerület pedig egy nagytehetségű^ hithű és fáradhatlan munkásságú tagot veszített. Tudtommal utódja még nincs megválasztva; helyettes esperesül nagy­tiszt. Frint Lajos aradi lelkész lett a hivatal teendőivel megbízva. Legújabban értesültem, hogy szavazatok többségével nagyt. Csepregi György lett esperesül megválasztva. Miután Korén Pál úr egyszersmind a kerület által mint a nép­iskolai ügyek előadója volt megbízva, s jövőre nézve ezen tisztéről is leköszönt, méltóztassék a kerületi közgyűlés népiskolai előadót választani. IX. Az egyházkerületünkből kivált nógrádi, honti és barsi egy­házmegyék egyes bányakerületi alapokra támasztott igénykeresetükkel a mult évi egyetemes közgyűléshez fordultak és a vitás kérdéseknek választott bíróság által való elintézését kérelmezték. Az egyetemes gyűlés a 92. jegyzőkönyvi pontban foglalt határozatával kimondotta, hogy a fenforgó ügy az egyházkerületek arányosításáról szóló zsinati törvény 24. és következő szakaszainak értelmében elintézendő. Ezen szakaszok a választott bíróság mikénti eljárására vonatkoz­nak, s egyetemes felügyelő úr felhívta egyházkerületünket, hogy az alakítandó választott bíróságba két birót válaszszon és azoknak nevét szeptember hó 24-ig az egyetemes felügyelő úr ő méltóságával közölje. Tisztelettel felkérem a közgyűlést, hogy a választott bíróságba két birót nevezni méltóztassék. X. Szabad legyen végül, mint közérdekű és örvendetes tényt felhoznom, hogy a bánsági egyházmegye köztiszteletben álló elnök­ségét, báró Ambrózy Béla felügyelőt és Kramár Béla főesperest, újból megválasztotta, s folyó évi augusztus hó 23-án tartott közgyűlésén az új elnökséget meleg és fényes ováczióban részesítette, mire kiváló okot szolgáltatott azon körülmény, hogy báró Ambrózy Béla 30 év óta áll mint felügyelő az egyházmegye élén s azt hálára kötelező odaadással 2

Next

/
Thumbnails
Contents