Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1896–1900

1900. szeptember

-10 4. A midőn ezt hálatelt szívből elismerjük, van szerencsém az egyházkerületünk területén felmerült közérdekű ügyek és valláséletbeli mozzanatok lehetőleg rövid és hű képét a következőkben előterjeszteni: Egyházi életünk ezen legutóbbi éve nagyobb mérvű veszteségek és erősebb megrázkódtatások nélkül merült le az örök idő tengerébe. Az evangélium üdvösséges tana buzgón hirdettetett a hivő közönségnek, a pásztorok éberen őrködtek a gondjaikra bízottak felett, a templomok és iskolák látogatásának hanyatló iránya ellen nem merült fel komolyabb panasz, s híveink áldozatkészsége is örvendetesen megnyilatkozott mindenütt, a hol a hívekhez kérő és buzdító felhívás intéztetett, a közegyház legszentebb érdekében. r Ámde ha mindezek szokott módon és rendben megtörténtek is, azzal mégsem dicsekedhetünk, hogy szeretett hazánk felekezetközi viszonyai tekintetében mi sem érintett volna minket olyas, a mi szükségképen kell hogy aggályt és nyugtalanságot ébreszszen kebleinkben, egyházunk sorsa iránt. Egyházi életünk látóhatárát, ha nem is fedik vésztjósló fellegek, de helyzetünk mégsem mondható derültnek, megnyugtatónak. Erős támadásoknak vagyunk kitéve. A róm. katholikus gazdag és hatalmas egyház szokatlan erélylyel és buzgósággal gondozza hitfelekezeti érdekeit, politikai és társulati téren mindent megmozgat befolyásának, fényének és hatalmának emelésére, híveinek szaporítására; s mi, kik ezen törekvéseinek és gyakori túlkapásainak szemtanúi vagyunk, fájdalmasan érezzük, hogy védekezésünkre szolgáló hasonló erőforrásokkal nem rendelkezünk, s ha buzgóság tekintetében ellenfelünkkel versenyre kelni készek volnánk is, anyagi eszközeink elégtelensége folytán vesztes feleknek kell maradnunk. Nem csoda, ha hasonló reánk nézve hátrányos jelenségek bizonyos fokú nyugtalanságot támasztanak hitfeleink körében s erősen fejlesztik a hitfelekezetközi egyenetlenséget. Mindazonáltal kislelkűeknek nem szabad lennünk, megtorló eszközöket használnunk, harczi riadót fujnunk helytelen dolog volna, nekünk csak a védekezés lehet feladatunk azokkal az egyedül szabados-szent és örökre legyőzhetetlen fegyverekkel, melyeket az evangélium igazságai, a Krisztusban való szilárd hit és bizalom szolgáltatnak számunkra, és a mely isteni erőnek birtokában valóságos hithőssé válhatik az egyszerű és szerény falusi lelkész is, ki ébren őrködik lelki nyája felett, önfeláldozással buzdítja, oltalmazza, védi és megtartja a gondjaira bízott lelkeket. Mindaddig, a míg minden evangéliumi keresztény akár egyházi, akár világi, híven teljesíti kötelességét, a protestáns hitélet ébresztésére minden lehetőt elkövet, addig ne féltsük egyházunk hajóját bármi vész és vihar fenyegesse azt, addig velünk, egyházunk hajóján van Krisztus az isteni védő s beváltja annak a jelmondatunknak igazságát: „Non periclitátur Christus in medio ejus".