Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1896–1900

1898. október, rendkívüli

13 Ennyi jótéteményért a legkevesebb az, midőn bálát, hűséget, 9. áldozatkészséget és őszinte hazafiságot követelek iránta minden evang, embertől. Természetesen nem üres szavakban, hanem jótettekben nyilvánuló hazafiságot. Mert a hazaszeretettel is úgy vagyunk, mint a művészettel: a beszéd semmi, a cselekvés minden. „Demosthenesnél is szebben beszél a tett!" A hazaszeretet ápolása mellett kiváló gondomnak tárgyát fogja képezni egyházunknak oktatás- és nevelésügye. Háromszázados tapasztalás bizonyítja, hogy iskoláinknak fokozatos fejlesztése és felvirágzása legbiztosabb erősségét képezte mindig egyházunk életének és hazánk közművelődésének. Nincs okunk pirulni a múltért; de nincs okunk kétségbeesni a jövőre nézve sem; kivált mióta az állami segély lehetővé tette a nemes verseny felvételét. Tanáraink és tanítóink, kik nemcsak a tanításra, hanem a nevelésre és jellemfejlesztésre is gondot fordítottak, minden időben a haladó kor színvonalán állottak. Nem elégedtek meg a tantervbe fölvett tantárgyak gépies, lelketlen lemorzsolásával, hanem a kor társadalmi és szellemi viszonyaihoz képest rámutattak azon kötelességekre is, melyeket az ifjaknak majdan a polgári, társadalmi és egyházi téren kell teljesíteniök. Nem az iskola, hanem az élet számára készítették elő az új nemzedéket. Egyházunk jövőjének nagy érdeke követeli, hogy iskoláinknak ezen szellemét és magas színvonalát necsak fentartsuk, hanem, ha kell, áldozatok árán is tovább fejleszszük. Felügyelői teendőimnek legkedvesebb feladatát fogja képezni, hogy iskoláinknak, tanítóinknak és tanárainknak, a hazafias és protestáns szellem ezen önfeláldozó és fáradhatatlan lelkes ápolóinak jogos és méltányos érdekeit tőlem telhetőleg előmozdítsam. Tenni fogom ezt annál nagyobb örömmel, mennél büszkébb önérzettel mondhatom, hogy — mint egykori tanár — nehéz munkájok terhében és dicsőségében én is részesültem. Mindig bámulattal és tisztelettel tekintek azon tanférfiakra, a kik magas hivatásuk tudatában ihletett szemmel mintegy előre bepillantottak azon kulturális és szocziális feladatok eszmekörébe, melyben az ifjúságnak, ha az iskolából az élet színpadára lép, élnie és működnie keilend; a kik tudatosan arra törekesznek, hogy ifjaink az európai műveltséget össze tudják egyeztetni a magyar kultura nemzeti jellegével; különösen pedig, hogy megértsék azt a szoros összefüggést, mely a magyar nemzet viszontagságos múltja és az evang. egyház küzdelmekben gazdag történelme között van. Erre súlyt helyezek én is ; mert ily tanítási elvek alkalmazása mellett a vallási és nemzeti érzelem az ifjúság lelkében egy egész életre kiható erénynyé lesz, mely összhangzatosan fejlesztve, biztos zálogát képezendi annak, hogy új nemzedékünk a vallásosság, erkölcsösség, tudományosság és hazafiság erős vértezetével, becsülettel fogja megállani helyét az élet nehéz küzdelmeiben. Felekezeti szempontból különösen az evang. tanítók és papok