Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1896–1900

1898. október, rendkívüli

9 Végre csekély magamat, mint ez idő szerint elnöktársát, Méltó- 9. ságod kedvező hajlamaiba s jóakaratába tiszteletteljes bizodalommal ajánlom. ígéretet teszek, hogy a kerület kormányzatában előforduló minden nagyobb fontosságú kérdésben Méltóságod bölcs tanácsával élni kivánok, hogy így egyező értelemmel és akarattal munkáljuk a gondunkra bízottakat s működésünk Isten előtt kedves, az egyházkerületre áldást hozó legyen. A mindenható Istennek és a mi Urunknak, a Jézus Krisztusnak a szentlélek egyességében legyen hála és dicsőség most és mindörökké. Amen. 9. A püspök úr üdvözlő szónoklata után a ker. felügyelő úr a közgyűléshez a következő székfoglaló beszédet intézte: Méltóságos és Főtisztelendő egyházkerületi közgyűlés! Midőn hivatalos esküm letétele után a bányai evang. egyházkerülethez tartozó gyülekezetek bizalmából és parancsából ezt a díszes elnöki széket elfoglalom, az első érzés, mely szivemet áthatja, nem az öröm, hanem az aggodalom érzete. Bármennyire becses kincsnek tekintem hitrokonaimnak irántam ezúttal is nyilvánított bizodalmát; bármily őszinte hálával adózom érte ez ünnepélyes pillanatban és adózni fogok életemnek utolsó lehelletéig: mégis nehéz súlylyal nehezedik lelkemre az a nagy felelősséggel járó kötelesség, melyet hitrokonaimnak ezen soha meg nem hálálható bizalma vállaimra rakott. Ha nagyszerű és fényes tehetségekkel megáldott elődeimnek díszes sorára gondolok; ha lelki szemeim elé varázslom a múltból a Radvánszkyak, a Podmaniczkyak és Prónayak, s a jelenből a mindnyájunk által őszintén tisztelt Fabiny Theofil halhatatlan érdemeit és nemes törekvéseit; és ha ezek mellett az én csekély erőmre gondolok, melyet sem egyéni kiváló érdem, sem fényes ősök dicsősége nem támogat: akkor Önök, tisztelt uraim, megértik azon aggodalomnak jogosultságát, mely e pillanatban szivemre nehezül. Es ha mégis kerületem bizalmának hívó szavát, magamra nézve parancsnak tekintem, ezt egyedül a mi szegény evang. egyházunk iránt gyermekkoromtól táplált igaz szeretetemnek méltóztassanak tulajdonítani. Ez a szeretet azt parancsolja, hogy a polgári közélet terén osztályrészemül jutott nehéz feladat mellett az egyházam iránti kötelességek teljesítése elől se térjek ki, hanem igyekezzem méltó utódja lenni nagynevű elődeimnek, a kik nehéz körülmények között készek voltak vallásukért küzdeni: néha szóval, sokszor vérrel, — szívbeli és pénzbeli áldozattal mindig. Hogy mik legyenek azon elvek, melyeket mint egyházkerületi felügyelő követni szándékozom, azt bátor leszek néhány rövid szóval a Méltóságos és Főtisztelendő kerületi közgyűlés előtt elmondani. Talán