Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1896–1900

1898. augusztus

31 évben 717 frt 23 kr., kiadása: 463 frt 89 kr. Vagyona: 1780 frt Ezen egylet a mnlt évben 62 folyamodót segélyezett kenyér-, fa-, szén-, lábbeli- és ruhaneművel. Az első magyar általános biztosító társaság egyházmegyénk bizto­sítása után járó 30°/ 0-tóli engedmény fej ében egyházmegyénk pénztárának 5 frt 46 krt küldött. r D) Építkezések, javítások. A Deák-téri ev. magyar-német egyháznak a Glosius Artner-féle alapítványi telkén egy háza van a Klauzál-utczában, a mely ez idő szerint 1000—1100 frtot jövedelmez évenként; most egy vállalkozónak adja ki egy kétemeletes bérház kiépítésére oly föltétellel, hogy az 42V 2 esztendeig az ő haszonélvezetében álljon, annak építé­sére 60 ezer forintot kölcsönképen felvehessen s ő a tulajdonos egy­háznak ezért az első 30 évben 1800 frtot, a többi hátralevő eszten­dőkben pedig 2400 frtnyi összeget tizet. Ugyanezen egyház lakásokból tantermeket alakított át és az egyház épületein a szokásos évi tata­rozást megtette. A kerepesi-úti egyház templomán eszközölt javításokra, pala, és cserépfedő, bádogos és lakatos munkára 474 frtot fordított. — A váczi egyház a papi lak és templom renoválására 611 frt 99 krt; a rádi leány egyház pedig iskolája és imaháza javítására 36 frtot adott ki. E) Irodalom. Az egyházmegye egyházközségei ez évben is kiadták értesítőiket. Úgyszintén a Deák-téri nép és polgári iskola is, melyben „Az iskolai életnek befolyása a gyermekek egészségére' 4 czímű érte­kezés jelent meg névtelenül. A pesti ág. hitv. evang. hitoktatási testület értesítőjében Ivaczián János hitoktató úr: „A gyermek a család körében" czímű időszerű czikket, Paulik János hitoktató szerkeszti Luther-társa­ság által kiadott „Ev. Családi Lap-ot, Bachát Dániel az e. e. e. gyám­intézet évi jelentését és 37-ik közgyűlésének jegyzőkönyvét adta ki tót nyelven az e. e. e. gyámintézet megbízásából és költségén. Csanád-csongrádi egyházmegye. A) Halálozások: Nagylakon Mikus János 17 évi sikeres tanítói működés után 37 éves korában, míg a szarvasi főgymnasium Lippai Béla fiatal tanerő halálát gyászolja. Nyugodjanak békében! B) Változások: A felügyelői karban: Tót-Bánhegyesen a lemondott Ursziny Béla helyébe Chrenka Mihály választatott; Makón szintén lemondott Wizinger Károlyt Mályusz György kir. járásbiró váltotta fel. — A tanítói karban: Nagylakon Mikus János állomására az egyház Pokorny Bélát, ennek állomására Pecsenye Istvánt, míg a Pecsenyé-ére Debnár Jánost léptette elő. Debnár megüresedett állomására pedig Szlovák Pál pilisi tanító választatott meg. Makón a lemondott és Szarvasra távozott Garay Gerő helyére Gerhardt Ágoston, — Tót-Bánhegyesen pedig a harmadik új iskolába egy próba évre alkalmazott Rohács Oszkár okleveles tanítók lettek megválasztva. Szentesen Sáling Géza helyébe a f. tanévre Kolpaszki György okleveles képezdész lett alkal-

Next

/
Thumbnails
Contents