Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1891–1895

1895. augusztus

10 házasságból születendő gyermekek nemök szerint kövessék szülőik vallását. A szülöttek megkereszteléséről a lelkész igazolványt állít ki a polgári anyakönyvvezető számára arról, hogy a gyermek milyen nevet nyert a keresztségben. A halottak a polgári anyakönyvvezetőnél leg­később a legközelebbi hétköznapon bejelentendők. A temetés nem végezhető, míg a polgári anyakönyvvezetőtől igazolvány elő nem mutattatik, hogy a halott beanyakönyveltetett. Állami anyakönyvi bejegyzés előtt a halott, csak a községi elöljáróság kivételes enge­délye mellett takarítható el. A törvénytisztelet, mely egyházunknak mindenkor kiváló tulaj­donságát képezte, reménylenünk engedi, hogy lelkészi testületünk ez alkalommal is híven fog ragaszkodni a törvény szabványaihoz. Az aszódi kerületi leánynevelő-intézet évi működéséről külön tüzetes jelentés fog előterjesztetni,, itt csak annyit szabadjon jelez­nem, hogy a mult évben megválasztott igazgató, Szelényi Gizella k. a. a kormányzó bizottság bizalmát teljes mérvben kiérdemelte, s az intézet úgy didaktikai, mint nevelési szempontból megtelel nemes feladatának s a protestáns közönség részéről jól megérdemelt elis­merésben részesül. Az egyházi közalap czéljaira szükségelt, híveink állami egyenes adóját kitüntető összeírás, a békési és budapesti deáktéri és budai egyházak kivételével, az esperességek részéről beterjesztetett s fölül­bírálás végett a kerületi számvevőszéknek kiadatott. A budapesti egyházak egy külön nyilatkozatot terjesztettek be, melyben a hívek és azok egyenes adója pontos összeírásának nehéz­ségeire való hivatkozással, két évi halasztást kérnek, s ajánlatba hoz­zák, hogy addig is, míg a pontos összeírás s adókimutatás eszkö­zölhető lesz, az eddigi önkéntes adakozásaik egy bizonyos százalékát szolgáltatnák be a közalapra. Méltóztassék a közgyűlés e tekintetben halározatilag intézkedni, valamint az iránt is rendelkezni, hogy az egyházak az összeírási íveket idejekorán visszakaphassák, hogy azok alapján helyi háztartá­suk előirányzatát elkészíthessék. A vallás- és közoktatásügyi minister ő nagyméltósága mult évi 35.632. sz. intézvényével bekivánta a lelkészek évi jövedelmének kimutatását oly czélból, hogy a 800 forintot meg nem ütő minimális jövedelemmel dotált lelkészek javadalma államsegélyileg pótoltassék. Ezen kimutatások, jelesül azon lelkészek javadalmai is külön terjesz­tettek fel, melyek a 800 frtnyi összeget el nem érik. A magas kormány ezen nemes intencziója hálára kötelezi egy­házunkat s van már is kilátás arra, hogy az 50.000 frtos állam­segélyből, lelkészeink közül többeknek fog nyújthatni pótló összeget az egyetemes gyűlés. Mult évi deczember hó 9-én dicső emlékű Gusztáv Adolf svéd király születésének háromszázados évfordulóját összes egyházaink

Next

/
Thumbnails
Contents