Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1891–1895

1894. október, gyámintézeti

123 mi, miként eddig, úgy bizonynyal ezutánra is azt hiszszük és valljuk, hogy nem a külső törvénynek kényszere, hanem ama változhatlan benső törvénynek ereje tartja fenn és biztosítja egyletünket, a mely törvényt maga a jóságos Isten oltott szivünkbe s a melyre a szeretet vallása ma is és mindenha akként ösztönöz, hogy «ne külső kényszerítésből, ha nem irgalmasságböl gyakoroljunk jótékonyságot /» Ezen örök törvény hatása alatt kerületünk helyi gyámintézetei általában véve ez esztendőben is kellő buzgóságot fejtettek ki a könyöradományok gyűjtésében, mint erről alább felmutatandó évi számadásom tanúskodni fog. De mégis van egy sz. forrás, a melyből — bizony mondom! — bőségesebben is meríthetnénk. A keresztyén alamizsnálkodásnak ama legrégibb, a keresztyénséggel egyeredetű ősforrása ez, mely az emberi szív mélységes rejteikeiből titkon ered, csöndesen csörgedez és csak áldásaiban leszen nyilvánvaló, — értem a templomi perselyadakozást! Tapasztalásból mondhatom, hogy templomba járó hitbuzgó népünknek, a legszegényebbnek is! akad egy-két megtakarított fillérje, melyet templomi áhítatoskodása után egyszer-másszor, de mindig önként s igaz kegyelettel helyez a szegények perselyébe. Azonban, mint minden jóra és nemesre, időnkint biz' erre is buzdítgatni s az Ur igéjével melengetni kell az embereket. Hiszen ez is legfönségesb öröklött joga és kötelme a mi lelkipásztori szép tisztünknek, mert ugyanezt cselekedte maga Üdvözítőnk is, s az alamizsnálkodásra való buzdításban fáradhatlanok voltak az apostolok is. Ez az őskeresztyén példa bátorította kerületi gyámintézetünk társelnökségét is arra, hogv ez esztendőben, a húsvéti sz. ünnepeket megelőzőleg, meleg felhívást bocsátottunk ki, melyben gyenge szavunkkal, de igaz jóakarattal különösen a templomi perselyadakozásra hívtuk fel és buzdítottuk helyi gyámintézeteinket. A buzdító szó, a jó mag itt-ott termő talajba is hullott s meg is adta áldásait; de általában még sem mondhatjuk el a nagy apostollal, hogy «a mi intésünk nálok kedves volt», mert igen sok helvi gyámintézetnek, sőt — sajnos — egész egyházmegyéknek számadásaikban még ez esztendőben is üresen maradt a «Persely-rovat». Vajha mindenütt, de főként népesebb egyházainkban újból felbuzogna apáink és az őskeresztyénség alamizsnálkodásának ezen áldott forrása! Hivatalváltozás tudtommal csak Pestmegyében történt, hol is Jankó Károly leköszönt jegyzőnek utódául, Geduly Lajos újpesti lelkész lett megválasztva. Zólyomban a volt buzgó elnökség, nt. Moczkovcsák János és br. Radvánszky János urak hat évre újból megválasztattak. Indítvány hozzám sehonnan sem érkezett.