Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1891–1895
1894. október
27 bekötési költségeit a püspök úr maga viselte, ajándékozott az egy- 2 háznak templomi használatra. A budai egyházközségnek özv. Bodendorfer Henriette 1500 frtot hagyományozott, Ganz és társa czég 100 frtot, budapesti egyesült takarékpénztár 75 frtot adott Ugyanezen egyház Mária Dorottya jótékony nőegyletének N. N. 100 frtot. A lelkész karácsonykor 397 frtot gyűjtött és osztott ki szegény gyermekek felruházására. E gyűjtés a lelkésznek 21. ilynemű gyűjtése, melvlvel együtt e czélra 11,937 frt 68 kr. folyt be. Ä. budai egyhá zközség papi özvegyét Bauhofer _uGyörgvn_éL 1864. ev óta 350 frtny i évi nvugdíjjab^tehát már 30 éven át 10,500_ forinttal segélyezt e" Óbudának Rada Antalné 50 frtot hagyományozott, Óbuda az esperességi gyámintézettől 20 frtot kapott. A váczi egyház az egyetemes gyámintézettől 70, a rádi leánvegyház pedig 28 frtot nyert. A magyar-német egyházközség templomépítési alapja kamataival most 195,885 frt 83 krra emelkedett. A magyar egyházközség «jelszóéalapítványa 5191 frt. Az egyháztagok önkéntes adományaiból 1162 frt 25 kr, folyt be. A német egyház szegényalapja 1017 frt 47 kr. Segélyeztetett belőle kilencz szegény család, karácsonyi ajándékkép egyesek között kiosztatott 30 frt. A szegény koníirmandusok segélyezesére létesített Luther-alap 4105 frt 28 1 •írt tesz k i. Schneider Zsuzsánna által alapított kiházasítási alap kamataival 5385 frt 84 kr. Doleschall Sándor lelkész által 1887. évben létesített kiházasítási alap 560 frt 57 kr. A «Tabitha» nőegyletnek 1893—94-iki munkaévben bevétele volt 3250 frt, kiadása 3092 frt. Ezen jótékonv nőegylet az összes arra szoruló iskolás gyermekeket látta el meleg ruhával és lábbelivel. Tőke vagyona 25,000 frt. A budai «Mária Dorottya nőegylet» 381 frtot osztott ki szegényei között. Az aszódi kerületi leánynevelő intézetre egyházmegyénk egyházközségei az általok elvállalt évi 250 frtot ez évben is kifizették és a pozsonyi egyetemes theolog. akadémia javára behozott offertoriumaikat megtartották. Az «Első magyar általános biztosító társaság» részéről az 1893. biztosítási évi jutalék fejében a méltóságos püspöki hivatal révén érkezett egyházmegyénk részére: 5 frt 37 kr. D) Építkezések, javítások. A kerepesi-úti egyházközség telkén kétemeletes iskolaépület f. évi május hó 6-ik napján Bachat Dániel az egyház lelkésze, főesperes által ünnepélyesen felavattatott s rendeltetése czéljának átadatott. Ezen épületben van két tanterem, egy tanácskozó terem, egy rendes és egy segédtanító, a segédlelkész, templom- és iskolaszolga lakása elhelyezve A bérházak vállalkozója