Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1891–1895

1893. szeptember, október

118 A mi a missió többi szórványait illeti, meg kell vallanom, azokban is pang az egyházi élet. Ezen szétszórtan lakó hívek lélek­száma 488, Szabadka, Zombor és Apatint kivéve. Csak ritkán jut­hat az utazó lelkész egyik vagy másik szórványba a szerint a mint éppen egyik vagy másik helyen valamely funktiót kell végeznie, vagy a hívek által isteni tisztelet tartásra meghivatik. Ily alkalom­kor tapasztalhatni azon szomorú tényt, hogy híveink közül néhá­nyan kath. templomba járnak gyónni, mások ismét a hitéletről tel­jesen megfeledkezve élnek világnak. A gyermekek legnagyobb része kath. hittant tanul s innét ered, hogy felnőve betérnek a kath. egyházba, különösen házasság-kötések alkalmával. Mulhatatlanul szük­séges volna, hogy ezen szórványok, de legalább azok, melyekben evang. híveink nagyobb számban vannak, évente legalább egyszer felkerestetnének s nekik az úr szent vacsorája kiosztatnék, a gyermekek pedig összegyűjtve, apáik hitében való hűségre buzdíttathatnának. nak. Ehhez azonban hiányzik az útiköltség-átalány. Ezen általános rész után áttérek a részletes statisztika s vagyon kimutatására. A bácsi missió összes ev. lélekszáma 1124. Ezen szám­ból esik a nagyobb helyekre, ú. m. Szabadkára 332 lélek, Zomborra 227 lélek, Apatinra 97 lélek. A többi szórványok lélekszáma 468. Az 1892. évben az összes missió területén született 9 fiú, 6 leánv =13. Ezekből Szabadkára esik 6 fiú s 3 nő = 9, Zomborra 4, Adára 1. Zentára 1. Meghalt 15 fi- és 4 nőnemű = 19. Ezekből esik Szabadkára 8, Zomborra 9, Apatinra 1, Krusevlyára 1. Esketés volt: Szabadkán 6, Zomborban 1. Hirdetve lett összesen 17 pár; confirmálva lett 4 fiú, 3 lány = 7. t Áttért tőlünk 4, hozzánk is 4; úrvacsorával élt 117. Tanulók száma: Szabadkán a gymnasiumban 3 a fiú-polgáriban 4 a leány-praparandiában ... 5 a leánv-polgáriban .... 5 az elemi isk. 10 fiú, 8 leány= 18 összesen ... 35 Zomborban a gymnasiumban 5 a leány-polgáriban apáczákhoz járt 2 az elemi kath. felekezeti iskola 8 fiú, 9 leány = . . 17 összesen 24 Az összes száma a tanulóknak tehát 59. t A zombori fogházban 11-szer tartatott isteni tisztelet Átlag 8 ev. rab volt ott, kiknek az úr szent vacsorája karácsony és húsvét ünnepein osztattatott ki. A szabadkai fogházban nincs ev. fogoly.

Next

/
Thumbnails
Contents