Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1886–1890
1886. október
90 4,473 frt 86 kr: tanszerekre és könyvekre 3,223 frt 58 kr; ösztöndíjakra 3,665 frt; tanulók élelmezésére 17,276 frt 89 kr; vegyesekre 16,754 frt 23 krajczár, mely kiadások összege mint fennebb 106,332 frt 56 kr. Kelt Budapesten, a tanügyi bizottságnak 1886. évi október 8-án tartott üléséből. Zsilinszky Mihály, Batizfalvi István, a taiiiig-yi bizottság elnöke. jegyző. Tatay István. Boleschall S. Benka Gyula. Szeberényi Lajos. Ezen jelentés tudomását vétetik és egész terjedelmében a jegyzőkönyvbe felvétetni batároztatik. 44. Olvastatik a báró Baldácsy protestáns alapítvány igazgatóságának folyó évi márczius 14-én kelt és a közgyűlés elé terjesztett jelentése, valamint a folyó évi ápril hó 11-én tartott ülésének jegyzőkönyve. A közgyűlési jegyzőkönyv 7-ik pontjára nézve kijelenti a kerület közgyűlése, hogy az alapítványi igazgatóságot nem kivánja időről-időre újra választani, megnyugszik az igazgatósági tagok kirendelésének eddigi módjában. 45. Olvastatik Abaífy Miklós verseczi lelkész folyamodványa, melyben az általa a fehértemplomi középiskolai ev. tanulóknál teljesített hitoktatásért némi díjazást kérelmez, azzal intéztetik el, hogy a folyamodónak úti s egyéb költségeinek némi pótlására 40 frt utalványoztatik a kerület pénztárából. — Utasíttatik egyszersmind a folyamodó, hogy a verseczfehértemplomi vasut-szakaszra kieszközlendő szabad menettérti jegyet maga szorgalmazza az illetékes igazgatóságnál, a főt. püspök úrtól kikérendő ajánlat mellett. 46. A tavalyi jegyzőkönyv 57. pontjánál, mely szerint „tekintve azt, hogy a pozsonyi egyház a theol. akadémiának szükséges épületek átadása folytán tetemes költséggel új elemi iskolai épületet volt kénytelen emelni, felkérve az egyházkerületeket, hogy saját körükben a pozsonyi ev. gyülekezet javára gyűjtést indítsanak," a kerületi közgyűlés újra felhívja az összes egyházakat a gyűjtés folytatására, s kéri különösen a főesperesek s egyházi elöljárók közbenjárását, hogy az annál eredményesebb lehessen. 47. Ugyanazon jegyzőkönyv 61. pontjánál jelenti a pesti egyházak érdemdús felügyelője, mélt. Sárkány József: az egyházak szivesen engedtek azon megkeresésnek, hogy a kerületi közgyűlés tartama alatt, bármely rendes közistentiszteletnél offertorium legyen megtartható a kerületi gyámintézet javára. Örvendetes tudomásúl szolgál.