Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1886–1890
1890. október
99 Ezen táblázathoz tartozó észrevételeim a következők: 58. 1. A tanítók képesítettségét és jellegét — szólva csupán az elemiekről — előtüntető számadatok egybevágnak. Hogy az előző évben nagyobb volt a képesített rendes tanítók száma, mint a szóban lévő tanévben, tán csak annak tulajdonítandó, hogy egyik-másik állomás épen üresedésben találtatott; hogy a nem képesített és segédtanítók száma ez idén apadt, örvendetes jelenségnek vehető s helylyel arra vihető vissza, hogy az ideiglenes iskola feloszlott, vagy épen bezáratott. 2. Az iskolák jellegét, tulajdonosait és minőségét mutató rovatok nem minden ponton hangzanak össze a többi, összehasonlítás alá jövő rovatok adataival s itt-ott annyira csökkent az iskolák száma, hogy ez alig magyarázható ki másból, minthogy vagy kimaradt egyikmásik iskola a fölvételnél vagy az osztott iskola osztatlan számba vétetett. 3. Ha a tantermekre, tanítói lakokra, faiskolákra és tornákra vonatkozó, egészben véve nagy apadást jelző adatoknak hitelt adni lehet, s ez apadás nem tulajdonítandó inkább hiányos számbavételnek: ugy azt elszomorító dolognak kellene mondanom. 4. A taneszközök rovatai szintén jelentékeny hullámzásról tanúskodó számokat foglalnak magokban, még pedig hol emelkedésre mutatva, hol apadásra — különösen a fali olv. tábláknál és a természetrajzi eszközöknél; föltehető, hogy egy helyen a tavalyi elnézés lett pótolva, más helyen uj elnézés elkövetve, ismét a természetrajzi és természettani eszközök, füzetek és csoportok szerint lehettek felszámlálva. 5. A községi iskolák, különösen a délvidéki két esperességben lévők, nem találtatván az illető rovatokban ezúttal sem minden oldalról föltüntetve, ez az összesítő munkát fölötte nehezíti, az összehasonlító arányosítást önkényessé teszi és tanügyünk összképének hű bemutatását lehetetleníti; pedig kerületünknek s mindegyikünknek érdekében áll, hogy közoktatásunkat minden izében ismerjük, mire ha magunk nem, az állami közegek még ugy sem nyújtanak nekünk kielégítő, a valóságnak teljesen megfelelő módot. 6. Az iskolák jövedelme készpénzben és terményekben, valamint annak források szerinti bemutatása itt-ott feltűnő eltérésekről szól a tavalyi számoktól, eltekintve az ingatlanok becsértékének és a termények piaczi árának változóságától is, mi ismét vagy annak róható fel, hogy a tavalyi hiányos adatok helyesbítve s uj jövedelmi források fölfedezve lettek, vagy másfelől annak, hogy a meglévő alapok s bevételek figyelmen kivül hagyattak. Mindenesetre örvendetes — ha való — azon jövedelmi adat, mely 10,900 frtot haladó többletről tesz említést, nem különben azon másik adat, mely az elemi tanügy szolgálatában álló ingatlanok értékét egy millió forinttal mutatja be. 7. Az iskolák kiadásának főösszege, beszámítva azon esperességek kiadás-többletét, illetve kevesebbletét, melyek részéről az bejelen-