Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1886–1890
1890. október
75 albizottságnak elnöke, ismerteti az albizottság működését és az általa 39. követett eljárást, kiemelve, hogy 11 helyen egyházkerületünknek 14 hitbuzgó és az ügy iránt lelkesedéssel viseltető tagjától a költségvetések összeállításához megkívántató adatok tekintetében tájékoztató felvilágosítást kért, a nyert anyag alapján az esperességekkel már közölt kétrendbeli költségelőirányzatot elkészítette, azt méltóságos és főtisztelendő dr. Szeberényi Gusztáv püspök úrnak jelentés kíséretében megküldte s ebben különösen Orosháza és Selmeczbánya ajánlatait emelte ki, mint akkoron legkedvezőbbeket. Ennek kapcsán elnöklő esperességi felügyelő úr bejelenti, hogy az esetre, ha a tervezett leánynevelő-intézet Aszódon állíttatik fel, az erre minden tekintetben alkalmasnak mutatkozó aszódi kastélynak örök áron való megszerezhetésének megkönnyítése végett a b. Podmaniczky, Prónay és Radvánszky családok összesen 8300 forintot, a pestmegyei esperesség ez ideig 700 forintot, Aszód községe 2000 forintot, nagyméltóságú Szontagh Pál úr pedig 200 forintot ajánlottak föl, továbbá, hogy az említett kastély 36,000 forinton megszerezhető s azt 18,000 frt bekeblezett adósság terheli s végül, hogy a leánynevelőintézet czéljaira legalább a közel jövőben nem szükséglő s teljesen különválasztható helyiségeknek bérleti összege mintegy 1200 forintra tehető, a mely összeg esetleg a kölcsön évi törlesztésére fordítható, — a bizottságot ezen ajánlat tárgyalására is felhívja. Hosszabb és beható eszmecsere után, a melynek folyamán nagytiszteletű Händel Vilmos főesperes úr Selmeczbányának, tisztelendő Veress József lelkész úr pedig Orosházának ajánlatait tájékoztatóan ismertetik, a bizottság a következő megállapodásra jutott: Tekintve Aszód községnek kedvező helyrajzi fekvését; tekintve azon nagylelkű ajánlatokat, a melyeket elnöklő esperességi felügyelő úr bejelentett, — a bizottság a fenforgó kérdésben ez idő szerint érdemileg határozni magát hivatva nem érzi, hanem első sorban, a leánynevelő intézetnek Aszódon tervezett elhelyezésére vonatkozólag az adatokat a helyszínén beszerzi s az ezen ajánlat következtében beállott fordulat és változott viszonyok következtében, szem előtt tartva azt is, hogy esetleg a kerületi pénztárnak ez ideig előre nem látott megterheltetése foroghat szóban, a főtisztelendő kerületi közgyűlés elé azon javaslatot bátorkodik terjeszteni: méltóztassék az Aszódra vonatkozó adatokat nyilatkozattétel végett nyomban az esperességekkel azon fölhívással közölni, hogy ezen újabb ajánlatot tárgyalva, a végből, hogy a leánynevelő-intézet a jövő iskolai évvel megnyitható és rendeltetése czéljának átadható legyen, jelentéseiket a püspök beigtatása czéljából tartandó rendkívüli közgyűlés alkalmával terjeszszék be.