Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1886–1890
1890. október
8 és ezek után az egyházkerületi közgyűlést felkérem, hogy az egyházi tanácskozásainkat szokott nyugodtsággal és alapossággal kezdjük meg, egyszersmind az elnökséget a főtiszt, kerületi gyűlés jóakaratába ajánlom. Beszédje végén kerületi felügyelő úr melegen üdvözli a közgyűlésen és a megelőző gyászisteni tiszteleten megjelent br. Prónay Dezső egyetemes felügyelő urat. A kerület közgyűlése a legnagyobb meghatottsággal s őszinte részvéttel hallgatta s fogadta a kerületi felügyelő úr ezen szivből fakadó nyilatkozatait, melyeket megboldogult elnöktársa emlékezetének szentelt. Elrendelte egyszersmind, hogy az egyházi jegyző állítsa össze, a megtartott gyászistentiszteletről szóló emléklapokat s ezek mint a jegyzőkönyv kiegészítő részei, önállóan ugyan, mellékeltessenek annak minden egyes példányához s ezeken kivül minden főesperes úr számára több példány szabad rendelkezésre bocsáttatik, a hivek közti terjesztés végett. Egyúttal elhatározza a közgyűlés, hogy a megboldogult püspök elárvult családjával a kerület részvéte közöltessék. Geduly Lajos és Czékus István püspökök elhunyta fölött a közgyűlés osztozik evangyélmi egyházunk fájdalmában. Beniczky Gyula nógrádi, Huszágh Dániel zólyomi esperességi felügyelő uraknak a közgyűlés, hivatalukról való lemondásuk alkalmából köszönetet mond egyházunk körül szerzett nagy érdemeikért, a zólyomi felügyelő úrnak 50 évet meghaladó egyházi működésében kifejtett ritka buzgólkodásáért és melegen üdvözli a helyökbe megválasztott Laszkáry Gyula és Csipkay Károly felügyelő urakat. 3. Belohorszky Gábor püspökhelyettes úr előterjeszti a boldogult püspökünk által a lefolyt évről egybeállított következő jelentését: Mélyen tisztelt kerületi gyűlés! A püspöki szék rendes betöltéseig, reám, mint ez idő szerinti hivatalban legidősb esperesre bizatván a püspöki hivatalos teendők végzése, mindenekelőtt kegyes elnézésért esedezem, hogy jelentésem rövid lesz, s csakis egyes töredékekből fog állani, mivelhogy rendbe foglalni azon dolgok elbeszélését, melyek egy év alatt kerületünkben előjöttenek, nem lehetett, a mennyiben a kellő anyag rendelkezésemre nem állott s kezdettől fogva sem közvetett, sem közvetlen tanúi nem voltunk mindazoknak, a melyek a rendes évi jelentésben fölemlítendők. De még kevésbbé lehetett azokat renddel leirni s összefoglalni, a mennyiben az egyes esperességek jegyzőkönyvei még be nem szolgáltattak s véleményünk szerint csak ezek alapján lehetséges