Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1886–1890

1889. szeptember

8 A cultus és nemzeti cultura terén felmerülő sokféle teendőket kellő sikerrel azonban csak ugy fogjuk megvalósíthatni, ha minden egyházi testület a maga hatáskörében feladatait nemcsak kellően felismeri, hanem hivatását teljesen be is tölti, mi azonban csak ugy lehetséges, ha minden egyháztag a maga körében közreműködik, mert egyházunk népies szervezeténél fogva senki közreműködését nem nélkülözhetjük. Hála az égnek, hogy számos példát látunk. Évtizedekre terjedő feláldozó tevékenységet fejtenek ki jobbjaink az egyházi szolgálat terén. De ha koruk és viszonyaik az egyházi tisztségtől való visszalépésre őket késztetik, a hálás és elismerésben gazdag egyház az, mely a kegyelet adóját mindig le is róvja, bizva, hogy a visszalépők is a mieink maradnak és mint egyszerű egyháztagok velünk közre működni meg nem szűnnek. A hálás kegyelet ily érzelmeivel fogadjuk a barsi és pestmegyei esperességi érdemes volt felügyelők Bodó Lipót és Földváry Mihály ő nagyságaik elhatározásaikat is, az előbbinek 22 évi, utóbbinak egy évtizedet jóval meghaladó feláldozó működéseért az őket olv méltón megillető hála-érzelmeinknek adván kifejezést. Ha fájdalmunk nagy, midőn egyházunk ily edzett hű tagjait egyházi tisztségekről visszalépni látunk, a vigaszt abban találjuk, hogy lelkes, férfiak ismét vállalkoznak, kik az irányukban nyilvánuló bizalmat vissza nem utasítják; igy örömmel üdvözöljük báró Podmaniczky Géza ő méltóságát és Kosztolányi Sándor ő nagyságát a pestmegyei és barsi esperességi felügyelői állásokban, midőn azon pályára lépnek, hol nagy nevű elődjeik, a magyar protestantismus történelmében maradandólag feljegyzett érdemeik tündökölnek. Valóban ugy is van, hogy a legjohb intézmények valódi értéke mindig attól függ, hogy kik azok kezelői és hogy helyesen történik-e azoknak végrehajtása. Egyházunk helyes irányban csak ugy képes haladni, ha az egyház javának előmozdítása egyedüli czélja, e szerint egész határozottsággal kell ellentállanunk minden oly áramlatnak, mely politikai vagy jogosulatlan nemzetiségi aspirácziók érvényesítésére alkalmas talajnak tekinti egyházi gyűléseinket. Autonómiánknak nem szabad paizsul szolgálni, mely alatt az állam és a magyar nemzet ellen irányuló oly merényletek felszínre kerülnek, melyek egyházunkat compromittálják, ha pedig sajnosan kell tapasztalnunk, hogy ily kísérletek történnek, elég erőnek kell lenni bennünk, hogy a kitörő szenvedélyeket a kellő gátak közé szorítsuk és egyházunk tekintélyét megóvjuk. Különösen kötelességünk az egyház egyeteme tekintélyét megőrizni, annak határozatainak feltétlenül érvényt szerezni, és ha oly jelenségek nyilvánulnak, melyek minden hazafinak, főleg minden protestánsnak keblét mély fájdalommal, valódi indignatióval töltik el, melyeknek szánandó színhelye a dunáninneni kerületnek legutóbbi