Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1886–1890

1889. szeptember

6 2. A társadalom egyes részeiben nyilvánuló ily téves felfogás ellen tehát küzdenünk kell és e küzdelmet első sorban lelkes lelkészi karunk van hivatva felvenni és a szent ige hatalmas erejével diadalra kell azt vezetnie; azokat, kiket téves felfogás, közöny, talán önzés is, gyakran egyházi szervezetünk hiányos ismerete, az egyháztól távol tartott, azokat az egyház közösségébe, a mindegyikünk részére nyitva tartott ajtón be kell vezetni. Ily tevékenység kifejtésére egy hitbuzgó, lelkes, a műveltség kellő színvonalán álló, hazafias lelkészi karra van szükségünk, arról kell gondoskodnunk, hogy a jövő sem találjon minket készületlenül, erre pedig szükséges, hogy ne csak a leendő lelkészeink kellő kiké­peztetéséről gondoskodjunk, hanem a lelkészi javadalmazást is olyanná tegyük, hogy az élet szükségletei kielégítésére irányuló küzdelemtől a lelkészi kar ment legyen; mindent el kell hárítanunk, a mi által az anyagiak miatti küzdelemben, magasztos hivatásuk teljesítésére irányuló lelki erejük megzsibbasztatik. A nógrádi esperességben ez irányban megpendített eszmét én a magam részéről teljesen pártolandónak tartom, mert a lelkészi tekin­tély megfelelő társadalmi állást és műveltségi fokot okvetlenül fel­tételez, sőt attól kell méltán tartanunk, hogy a pályaválasztásnál is, sokan, kik tehetségük és műveltségüknél fogva a lelkészi kar lelkes tagjaivá válnának, más irányba tereltetnek. Érzem, hogy e kérdés megoldása nagyon nehéz, de én a lel­készi javadalmazás emelését bizonytalan időre elhalaszthatónak nem tartom, a baj, mely ma lelkészeink nagy részének baja, maholnap az egyházra végzetessé válhatik és azért e kérdés megoldásával komolyan foglalkozni kell. Egy körülményre az esperességek figyelmét különösen felhivan­dónak gondolom, hogy ujabb anyaegyházak felállításához könnyedén ne járuljanak és az anyásítást csak ott engedjék meg, ha kellő lel­készi javadalmazásról teljesen gondoskodva van. A hitbuzgóságon alapuló vallásos élet emelése mellett, a tan­ügy az, mely másik fontos feladatunkat képezi. Azon középiskoláink, melyek fentartása valódi szükséget képez, egyes kivételes esetektől eltekintve, aránylag elég kedvezően vannak berendezve, ezek feladatukat teljesen be is töltik és az állam által fentartott középiskolákkal a nemes versenyt kiállják. Theologiai intézetekről és képezdékről is kellően gondoskodva van, nem tartom azonban feleslegesnek, hogy ösztöndijakkal és egyéb segélyezéssel oda hassunk, hogy fiatal theologusaink tudományos ki­képeztetésöket német egyetemeken betetézik. A protestantismus bölcsőjénél szerzett ismereteiket aztán itthon hazafias szellemben értékesítve, a lelkészi kar színvonalát bizonyára emelni fogják.

Next

/
Thumbnails
Contents