Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1880–1885

1885. szeptember

101 Tisztelt Közgyűlés ! Az 1883. évi január hó 18-án tartott közgyűlésen elfogadott szervezeti szabályok alapján, alig kezdette meg működését az igaz­gatóság, már is, rövid idő múlva, megbénítva lön működése, azon súlyos veszteségek által, melyeket elnökének és egy másik nagy érdemű tagjának, Török Pálnak gyászos elhunyta folytán szenvedett. E gyászos események következtében még ugyanazon évben második közg)mlés tartása vált szükségessé, melynek feladata volt kiegészíteni és kellő működésre képessé tenni az igazgatóságot. Ez az 1883. évi deczember hó 8-án tartott közgyűlésen meg­történt s az ekkép kiegészített igazgatóságnak teendői közé tarto­zott, nemcsak a folyó ügyek vezetése s elintézése, hanem, az 1883. évi január hó 18-iki közgyűlésen meghatározott szabályok keretében, az uj szervezés megalkotása és keresztülvitele is; továbbá az uj haszonbérbeadás iránt való fontos intézkedések beható tárgyalása és megtétele. Az utóbbira nézve csak legközelebb fejeztethetvén be az intéz­kedések legalább azon határig, hogy az igazgatóság a maga részéről határozott megállapodásokat terjeszthessen elő; ehez járulván, hogy a vagyonátruházási illeték nagy fontosságú ügye szintén csak a leg­utóbbi időben nyert végelintézést: mindezideig nem volt az igazgató­ság azon helyzetben, hogy épen a legfontosabb kérdések függőben léte miatt kellő tájékozást nyújtó jelentést terjeszthessen elő. Tekintve egyfelől, hogy ezen idomár most bekövetkezett; tekintve másfelől, hogy az 1883. évi deczember 8-án tartott közgyűlés elé, a fennebb említett szomorú események folytán, az 1883-ik évre vonat­kozólag nem volt jelentés terjeszthető : ezeknél fogva van szerencsénk, mind a két lefolyt évre nézve, és hogy minél teljesebb képet nyujt­sunk, kiterjeszkedve némely, a folyó évben elintézett ügyre is, tisz­telettel a következőket jelenteni s egyszersmind az illető pontoknál javaslatainkat megtenni. 1. Az 1883. évi deczember hó 8-iki közgyűlésen történt kiegészí­tés folytán, első gondjaink közé soroztuk a szabályos ügymenet mielőbbi szervezését és elkészítettük s megállapítottuk az ügyviteli és kezelési szabályokat, melyeket van szerencsénk ezennel A. alatt csatolva tudomás végett bemutatni. Ezen ügyviteli és kezelési szabályzatba foglaltan eszközöltük a tisztviselői fizetések meghatározását s állapítottuk meg a szervezeti szabályok értelmében a hivatali utasítást, Az ezen szabályzat szerint rendszeresített alapítványi ügyész dija évi 500 frtban és kiküldetések esetében napidíja, utazási költségén felül 10 frtban határoztatott meg s ezen hivatalra Szilágyi Sándor vá­lasztatott meg. Arra nézve, hogy mely időponttól kezdődjék rendszeresített fize-

Next

/
Thumbnails
Contents