Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1880–1885

1883. október

91 gélyzett egyházi hivatalnokok között azonnal leendő kiosztás végett nyújtott adakozások. 18. Az intézet tőkéi folyvást szaporitandók, s azért sem a mái­meglevő tőkékhez, sem a 16. pontban a tőkék gyarapítására szánt összeghez a segélyezés összegének emelése végett nyúlni soha sem szabad, e czélra csupán az intézetnek a 17. pontban elősorolt jöve­delmei szolgálhatván. V. Az intézet kormányzata. 19. Az intézet a bányai ev. egyházkerület által alapíttatván, ennek pártfogása és legfőbb felügyelete alatt áll; valamint ő irja elé alapszabályait, úgy jövőben is azokat csak hozzájárulásával lehet módosítani; — pénztárára éppen úgy, valamint ügymenetére foly­ton felügyel s ezek mibenlétéről évenként kimerítő hivatalos tu­domást vesz; az intézetet azonban közvetlenül nem kormányozza, hanem egy kebeléből eredő kormányzó bizottmány által igaz­gattatja. 20. A kormányzó bizottmány áll egy a kerület által válasz­tandó elnökből, — kinek azonban intézeti tagnak kell lennie, — és annyi tagból, a mennyi esperességet a kerület számlál. A kormányzó bizottmány tagjai mindig az illető esperességek küldötteinek egyike, és pedig az, kit az illető esperesség ezzel megbízott. Tanács­kozó szavazattal azonban a többi küldöttek is bírnak, ha az intézet­nek tagjai. 21. A kormányzó bizottmány évenként rendesen a kerületi gyű­lés alkalmával ül össze, kebeléből bizottmányi jegyzőt választ, a pénztárt, számadásokat, okmányokat s az intézet könyveit szigo­rúan megvizsgálja, a segélyeket a szabályok értelmében megsza­vazza, a pénzek kezeléséről s elhelyezéséről intézkedik, s intéz­kedéseiről s az intézet állásáról a kerületre évenként részletes jelen­tést tesz. 22. A pénztárnokot a kormányzó bizottmány választja s annak az ügyvezetésre nézve részletes utasítást ád; — fizetést, valamint az általa kiállítandó cautio összegét meghatározza. 23. Akár a bizottmány kebelében felmerült, akár az intézet érdeklett tagjai által ide terjesztett s az alapszabályok módosí­tására vonatkozó indítványokat a kormányzó bizottmány tárgyalja s azokat véleményes jelentésével végelhatározás végett a ker. gyű­léshez terjeszti fel. 24. A kormányzó bizottmány egy szűkebb körű felügyelői bi­zottmányt választ, mely a pénztárt, időközönként, legalább minden félévben egyszer, megvizsgálja, halasztást nem szenvedő ügyekben, az elnök összehívására tanácskozik, intézkedik, s időközben történt intézkedéseiről a kormányzó bizottmánynak jelentést tesz.

Next

/
Thumbnails
Contents