Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1880–1885

1880. október

28 némelyek által felbiztatva annyira ment, hogy az unitár püspökhöz fordult Kolozsvárra. Sajnos, hogy a legközelebbi pünkösd 2ik ünnepén csakugyan mégis érkezett az unitárius esperes és istenitiszteletet tartott némi tüntetéssel a szószékre tűzött azon felirattal, hogy „egy az Isten" ; mintha bizony mi több istent prédikálnánk! Az eredmény úgy látszik nem felelt meg az igyekezetnek, mert az illető panaszosok egy része a főt. kerülethez felfolyamodik. A szegedi egyház jelenleg azon helyzetben van, hogy még mindig segélyt vár. hogy a tervezett lelkész lakot és imaházat építhesse. Volna ugyan annyira, hogy szerény épületet emelhetne, de, ha ezt azonnal eszközli a begyült adományokból semmi sem marad fel a lelkész meg­élhetésére szánt tőkéből. Ott jártamban a kir. biztos ő Excellentiájától azon kegyes Ígéretet nyertem, hogy a könyöradoinányok kamatjából hitfeleinknek is juttat némi segélyt; azonkívül a kisajátítás alkalmával ottani kisded egy­házunk irányában nagylelkűen járt el. A segélyadómányokból maradt a tavalyi ker. gyűlés jegyzőkönyve szerint az egyház részére kezeimnél 3837 frt 83 kr. a budapesti egyháznak Budapesten elhelyezett 400 forintnyi, a gravensmlihli 573 frt 68 kr. s a kir. biztos révén nyert 1500 forintnyi Szegeden el­helyezett adománya, tehát Összesen 0311 frt 51 kr; a lelkész részére pedig 1931 frt 71 kr. A befolyt ujabb adományok a következők: Schneller István hittanár, a pozsonyi lyceum ifjúságának, gyámintézete részéről 20 frt (10 10.) Gfaal Mihály agárdi leik. gyűjtése 5 frt 30 kr. (2 frt 65 kr + 2 frt 65 kr.) Sebjan János felsőszelii egyli. lelkésze 9 frt (6 -f-3) Ledényi egyház 8 frt 30 kr. (5 frt 30 kr. -f 3 frt.) Draskóczy Lajos h.-in.- vásárlily. lelkész 4 frt 20 kr. (2 frt 4- 2 frt 20 kr.) Gerengay Pál báthi leik. gyűjtése 10 frt 60 kr. (5 frt 30kr. -f 5 frt 30 kr.) Vág újhelyi egyház adománya 2 frt (1 -J- 1 frt) Továbbá: Bogyiczky zurányi leik. gyűjtése 23 frt 50 kr. Dr. Howard Crosby és Alexi Guszt. lel­készek ujab gyűjtése Mew-Yorkból, — König R. közvetítésével — 57 frt 75 kr. Szeberényi Andor a nagylaki egyh. részéről 22 frt. A „L u t h. Zeitschrift" kiadói Brobst, Diehi & Comp. Pensyl­vániaból -- Lang A. alesp. közvetítésével — 41 frt. The busz J á­no s leik. a zólyomi egyh. részéről 32 frt Dr. Mess ne r berlini tanár gyűjtése — Lang A közvetítésével — 22frt 65 kr. Gusztav­Adolf-egylet ujabb adománya 491 frt. 90 kr. Kaiserw er thi dia­konissa intézet adománya 35 frt. Biberauer T i vad ar a budapesti német refm. egyh. pénztárnoka, leginkább külföldi gyűjtésekből 565 frt 87 kr. az egyház részére. Végre: Knapp marbachi leik. (Würtenberg) 11 frt 50 kr. Draskóczy Laj. 2 frt. Rafa­n i d e s z Sámuel, cserii leik. 2 frt a lelkész részére.

Next

/
Thumbnails
Contents