Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1880–1885

1881. október

38 tartott üléséből. — Huszágh Dániel, bizottsági elnök. Batizfalvi István, jegyző. Raab Károly, Schranz János, Händel Vilmos és Scultety Ede, bizottsági tagok. E jelentésnek, a budapesti főgymnasium könyvtárára tett megjegyzésére nézve, a kerület Fröhlich Róbert igazgató és jelenlegi könyvtárnok úr felvilágosító felszólamlásából arról értesülvén, hogy a hely szűke miatt jelenleg két külön teremben, de biztosan elzárható szekrényekben elhelyezett könyvtár részben teljesen rendezve, részben pedig rendezése folyamatban van, új és külön helyiség pedig a budapesti egy­ház mai körülményei között a könyvtár számára egyhamar alig remélhető: a közgyűlés ez ügyben ujabb intézkedést tenni nem látja szükségesnek. A mi pedig a jelentésnek az egyetemes tanterv átvizs­gálására vonatkozó javaslatát illeti: a kerület az egye­temre menő küldötteit utasítja, ajánlják az egyetemnek figyelmébe, e már két évvel ezelőtt megindított, de még min­dig függőben lévő ügynek véglesges elintézését. Egyebekben a jelentés tudomásúl vétetik és egész ter­jedelmében a jegyzőkönyvbe fölvétetni határoztatik. 15. Felolvastatik az október 15-diki ülésből az 1880/1. évi egy­házkerületi számadások felülvizsgálására kiküldött bizottság következő jelentése: Főtisztelendő Méltóságos kerületi Közgyűlés! Alól írottak a kerület számadásai felülvizsgálása végett lévén ki­küld ve — tisztünkben eljárván — van szerencsénk következőket j elenteni: 1. Olvastatván az állandó pénzügyi bizottmánynak Budapesten, 1881. ápril 25-én és szeptember 29-én tartott ülésében felvett s ide y. és '//. alatt csatolt jegyzőkönyve, az utóbbi 1-ső pontjában foglalt ja­vaslat, miszerint az időközben elhalt Grissza Kálmán helyett egy má­sodik jegyző neveztessék ki — a közgyűlésnek elfogadás végett ajánl­tatik. Ugyanazon jegyzőkönyv 4-dik pontjára alólirott bizottság indít­ványozza, hogy a kerület pénztárában kezelt theologiai alap egyrésze 1826 frt 63 kr, mivel ugyanezen alap más része az egyetemes pénz­tárban kezeltetik — kezeltessék szintén az egyetemes pénztárban. 2. Olvastatván az állandó pénzügyi bizottmány 1881. julius 1-től 1882. junius 30-ig terjedő költségvetés javaslata, mely egész terjedel­mében helybenhagyatni ajánltatik. A költségvetés megállapítása kap­csában pedig a mennyiben a Cathedrat. a gentialét némely esperesség a régi, más ismét az új névtárban kimutatott lélekszám aránya szerint küldte be, tisztelettel indítványozzuk, méltóztassék elhatározni, hogy a Cathedrat. agent. összegek befizetésére irányadó legyen mindenkor a

Next

/
Thumbnails
Contents