Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1873–1879
1873. október
30 papi, s a beskai szintén papi újonnan alapított állomásoknak a viszonyokhoz mért tisztességes Iii ványait. Megerősítő tudomásul vétetnek. 3*. U. a. jk. 56-ik pontja kapcsában olvastatik ő nagyméltósága, Tréfort Ágoston m. kir. vallás és közoktatási miniszter urnák Budapesten 1873. évi február 22-dikén, 1. sz. a. kelt s a közoktatás szent ügyének emelése érdekében kibocsátott leirata, melyben a legteljesebb megnyugtatást szolgáltató nyíltsággal és emelkedettséggel körvonalozza a felekezeti iskolákkal szemben elfoglalt álláspontját; méltányló elismerését fejezi ki az e hazában élő hitfelekezeteknek a népoktatás ügye körül eddig is teljesített s a törvény értelmében ezután is kifejteni szándékolt buzgalmáról, — de egyszersmind a közügy szent érdekében hangsúlyozza, mennyire szükséges, hogy a közoktatási országos törvény üdvös követelményeinek minden iskola mentül elébb és mentül teljesebben megfeleljen, minél fogva épen a támogathatás érdekében felhívja főtisztelendő superintendens urat, hogy a hatósága alá tartozó minden iskoláról időről időre kimerítő tudósítást terjeszszen fel : A kerület örvendetesen veszi tudomásul a miniszteri leiratban foglalt megnyugtató s már is számos tényben megbizonyodott jóindulatot, elhatározza az egyes egyházakban netalán még mindig fenforgó és tökéletesbitést igénylő hiányok pótlása érdekében, ezen leirat köröztetését, ismételt hangsúlyozásával mindannak, hogy a kerületbeli egyházak hazánk felvirulása érdekében mindent elkövessenek, hogy népnevelésünk ügyét a törvény jogos követeléseinek színvonalára emeljük, mind pedig annak, hogy a főpásztor tisztévé tett kimeritő tudósítások beterjeszthetése érdekében, az illető közegek az adatok pontos és lelkiismeretes beszolgáltatását mulasztbatatlan kötelességöknek ismerjék. 38. U. a. jkönyvi pont kapcsában olvastattak a vallás és közoktatási m. kir, minisztériumnak év közben a superintendens úrhoz leérkezett és elnökileg legott elintézett következő leiratai : a) 26226. sz. a. 1872. okt. 17-én, a bányai kerületbeli gymnasiumok zártudósitványai tartalmának helyeslő tudomásul vételéről, azon megjegyzéssel, hogy a rajz mindenik intézetben kötelező tantárgyul tanitassék, s az abbani előmenetel az évi kimutatásokban és a bizonyítványokban kitüntessék. Elintéztetett. b) 3637. sz. a. 1872. nov. 25 én a gymnasiumi és felsőbb tanintézetek iskolai tudósításainak beküldése iránt felmerült kérdés, legközelebbi megoldása igértetik. Tudomásul vétetik.