Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1873–1879
1878. szeptember
5 Annál örvend et esebb jelenség, annál üdvösebb eredmény, mennél igazabb, hogy a protestantismus e szegény egyházban eddigelé semmi támaszt nem talált. Tisztelendő Moczkovcsák János ur nevét említettem; ő volt, ki ez ügynek uj lendületet adott, ő, a ki fölkereste a segedelemnek minden forrását, fáradhatatlanul gyűjtött a nemes czél megvalósítására, s a lelkesen buzdító, az örömest buzdul ókkal együtt sikerrel látják koronázva fáradságukat és áldozatkészségöket, azon szivemelő eredményben, mely egyszersmind bizonyítva hirdeti: „Nihil tarn alte positum est, quo virtus eniti nequiet." Az ilyen egyes vigasztaló jelenségek örömébe, fájdalom, más oldalról ismét üröm vegyül. Két körülménynek tapasztalása ez : egyik, hogy nem egyszer vehettük észre szomorúan a politikának átvitelét az egyházi térre is, a másik pedig, hogy majd itt, majd amott, szemmel láthatólag merül fel egyházunk palladiumának, az autonómiának félremagyarázása. Az autonómiának hibás, ferde fölfogása már-már annyira terjed, hogy némely egyes gyülekezet egész független testületnek tartja magát a közös egyháztól, s elfelejti mind az írásnak amaz erőssé tevő igazmondását: hogy egymásnak tagjai vagyunk, mind pedig a tapasztalás szentesitette azon igazságot, hogy az egyeseket éltető erő a közegyház autonómiájában rejlik, melyet ha félszegűl felbontunk, — oldott kéve gyanánt széthullanánk. Meglehet, hogy ezen őszintén kimondott nézet s az autonómia ilyszerü fölfogása nem találkozik mindenki helyeslésével; de az én meggyőződésem az: számos bajunknak oka épen amaz eltérő nézetben keresendő, s ezért tartottam kötelességemnek, hogy e kórjelenséget ne leplezzem el könnyelműen, hanem felfödjem, hogy orvoslására, Isten segítségével, közös erővel egyesüljünk. Más természetű bajaink orvoslására nézve három évvel ezelőtt egy édes reménység kecsegtetett, mely azonban, fájdalom, ismét meghiúsult. A mult országgyűlés megnyitásakor örömmel fogadta az egész magyarhoni protestáns egyház a legmagasabb trónbeszéd azon igéretét, hogy az országgyűlésen a vallási ügyek, s igy a vegyes házasságokból eredő különféle bonyodalmak szabályoztatni, rendeztetni fognak. Várva vártuk ez időt, mert a rendezés mindig égetőbb szükséggé vált. E közóhajtás érvényesülését sürgetni akaró kérvény el is fogadtatott, de a körülmények ugy alakultak, hogy a legnagyobb befolyású, döntő körök nem tárták az egyébiránt általuk is fontosnak elismert ügy elintézését időszerűnek. A halasztás csak növelése, szaporitása volt az orvoslandó bonyodalmaknak, s valóban itt az ideje, az ország gyűlésének ujabb egybehivása küszöbén, hogy kerületi gyűlésünk által lendületet adva, az egyetemes gyűlés által odahassunk, hogy az országos törvényhozás a vallásügyeket elvalaliára gyökeresen tárgyalja és rendezze. Ez említettem sötét fellegek közül, melyek árnyai felettünk boronganak, feltündökölt azonban ez évben egy örvendetes, vigasztaló csillag is, a fejedelmi kegynek azon nyilvánulásában, mely nagyságos és