Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1873–1879
1877. október
13 Hogy ezeken nem segítettem, annak nem én vagyok oka, hanem részint azon megszorító korlátok, melyek közt az utasítások szerint mozognom szabad; részint a nem érdemelt szegénység, mely egyházainkat egyfelől az istenországának, másfelül a haza javának előmozdításában annyira bénítja. Hivatalos eljárásomban hű kisérőim voltak Nt. Sárkány János mint főesperes, Korén Pál, utóbb ifj. Jeszenszky Károly mint jegyző; némely egyházban Tek. Kemény Mihály esp. felügyelő. Fogadják fáradozásukért köszönetemet. A tiszántúli reform, superintendentia zsinat tartásra vonatkozó atyafiságos felhívása, a főt. kerület figyelmét bizonyosan eddig sem kerülte ki, s midőn az ezen fontos ügyre vonatkozó átiratokat beható tárgyalásra ajánlanám, egyszersmind abbeli kifejezést adok meggyőződésemnek, hogy igenis sürgősen igényelné egyházunk jól felfogott érdeke, hogy a zsinat létre jöjjön. Mert, hogy administratiónk, hiányában a szentesitett egyházi törvényeknek, sőt még az általános értékű szabályoknak is, már eddig is meg nem akadt, azt a körülményekkel való örökös alkudozásunk mellett, kiválólag a fennálló alkotmányos Ministeriumnak és a hatóságok jóakaratú előzékenységének köszön hetjük. Addig pedig javitgassunk a kerületi utasítások egyes fejezetein részint, hogy a zsinat útját egyengessük, részint, hogy a legégetőbb hiányokon segítsünk. Ezeken kiviil van szerencsém jelenteni, hogy lelkészi értekezletek a legtöbb esperességben tartattak. Az ezekkel egybekötött köröztetése a legújabb theologiai müveknek és az egyházi lapoknak, élénk figyelemre és haladásra serkenti az érdekletteket. A selmeczi lyceum érettségi vizsgálatán Farbaky István, bányatanácsos és lyceumi felügyelő; a szarvasi főgymnasiumén Nt. Petz Gyula, a Budapestién Nsgs. Hunfalvy Pál helyettesitett. A. Halálozások. Meghaltak: Unger Vilmos, kácsi lelkész ; Unger Ferdinand, pancsovai lelkész; Balassa István a budapesti magy. egyház felügyelője és Karlovszky Zsigmond, iskolai felügyelő; Folkusházi László, lisói egyh. felügy. és Petrovics György, dacsolami tanító; Paucz Lajos, breznobányai tanító és Misát Miklós, pelsőczi alfeliigyelő. Gittler Samu, kálnói, Vitéz Samu cs. brezói, Cservenák Károly dengelegi tanitó. B. Változások. B á c s b a n lelkésszé választatott Petri Károly Kácson ; segédlelkésszé Famler Adolf Cservenkán. Tanitókká lettek: Uj Sóvén Steinmetz Frigyes. Uj Pazuán Eitner Károly. Uj Vidéken Dorozsnyák Endre. Bánátban: Versetzen Abaffy Miklós lelkésszé. Tem.Butyinban administrátorrá Nyácsik Endre, Pancsován Schwalm Gy.