Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1873–1879

1876. október

3 gyászolja saját teremtménye, az árvaságra jutott gyámintézet, — s búsan teszi le az irodalom a babér koszorút sírjának hantjaira. De egyházunk szúk körén kivül, a nagy körben, nagy vesztesség érte időközben az egyházzal együttesen az egész hazát is: Elragadta a kérlelhetlen halál, a magyar törvényhozásnak magasztalt bölcsét, megtörte az alkotmányosságnak legerősebb oszlopát, elvitte a hazának jelenkorbani legnagyobb, legjelesebb honíiát. — Elragadta Deák Ferenczet, azt kinek élete magában már a legtisztább elv vala. Ugy látszik, mint ha ez évnek lefolyta alatt, a kaján sors, valamint a hazának, ugy egyházunknak legkitűnőbb tekintélyeit szemelte volna ki áldozatúl, — mintha Deák Ferencz nagy lelkének előre kellett volna mennie^ hogy túlnyomó vonzerejével az egyház választottjának lelkét vonja magához, hogy avval, kivel itt egy pályán egyet értett egyet érzett, ott ismét egybeolvadjon, hol nincs többé változás. A hazát, s egyházunkat sújtó ezen keserves két csapás feletti fájdalmunknak manifestatióját vigye által az utókornak mai ülésünk jegyzőkönyve. 1. Superintendens úr a kerületben történtek rajzát, e következő jelentésében vázolja; Méltóságos és Főtisztelendő kerületi gyűlés! Mielőtt évi hivatalos működésemről számot adnék, nem tehetem, hogy ezen ünnepélyes alkalommal én is kifejezést ne adjak azon mély bánatnak, mely elfog, midőn vissza emlékszem arra, hogy ezen díszteremben legutoljára egy drága halott körül gyülekeztünk össze. E f. év julius utolsó és augusztus első napjaiban ezen terem Székács József halotti terme volt. Itt előttem vala felállítva a ravatal, melyhez hálás tisztelői szakadatlanul járultak. A sok koszorúhoz, mint annyi halhatatlan érdemének s ragyogó előnyének jelvényeihez : mi superintendensek is járultunk egy gyei a lelkész-társak testülete nevében, mert meg voltunk győződve, hogy nincs közülünk egy sem, aki a nagy veszteséget, mely egyházunkat halála által érte, az ürt mely elhúnyta után egyházunkban támadott, ne fájlalná s ki őszinte hálával ne adóznék megdicsőült szellemének. A bányakerület s a hazai egyetemes evang. egyház évkönyve fennen fogja hirdetni maradandó áldásos munkásságának, fenkölt lelkének gyümölcseit, emlékeit — s az ő szelleme méltó helyet foglal el a győző egyház választottai között, — azok közt, kik úgy fénylettek az emberek előtt, hogy miattok örömmel s boldog öntudattal dicsőíttetik a mennyei Atya! Székács áldott emlékének legyenek szánva ez ünnepélyes per ezek, midőn hódolva nagy szellemének, tehetségének és rendkívüli hatásának, szivünk mélyéből sóhajtva mondjuk: have pia anima! (Ezen 1*