Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1844–1872

1847. augusztus

- 3 — A budapesti esperesség ezen kérelme minél nagyobb kiterjedésben leendő teljesülésének kieszközlése, az egyetemes gyűlésre küldendő követeknek meghagyatik. 20. A' 34dik pontra, a' zólyomi esperesség jelenti, hogy beszterczebányai polgár 's táblabíró Heinrich Jakab hitvese, született Radvánszky Anna f. e. martms 20kán meghalálozván a' hagyományozott tőke folyóvá lett, de miután a'végrendelet értelme nem az volt legyen, hogy a' dijjakat a' négy kerületi egyetemes, hanem a' beszterczebányai egyház egyetemes gyűlése ossza ki, sem pedig az, hogy azokat akár hol született, de Beszterczebánván tanuló, hanem Beszterczebányán született, 's akár hol magasabb iskolákban tanuló két szegény 's szorgalmas ifjú húzza, — ennél fogva az egyetemes 's kerületi gyűlések jegyzőkönyveinek e' részbeni kitételét változtatni kéri. Meghagyatik a' négy kerület egyetemes gyűlésére küldendő követeknek, hogy ott az 1846dik jegyzőkönyv 34dik pontját a' levéltárban levő végintézet illető pontjával oszvevettetvén az említett pontnak annak érteimébem módosítását eszközöljék. 21. Olvastafott a' nmgú m. kir. helytartó tanács 1846dik évi jun. 30kán 25658 sz. k. intézménye, — mellyben a' görög nem egyesült vallást követőknek az ágostai vallásra milly módon történhető áttérése iránt jelentést tétetni kiváu, hivatkozván hasontartabnu 1843diki november 14kén 41768 sz. alatt kelt, eddig a' kerület részéről válasz nélkül maradt intézményére. Annak megjegyzése mellett, hogv az 1843diki 41768 szám alatt k. intézmény e' kerülethez nem érkezett, — e' tárgy az egyetemes gyűlésre áttétetik, hogy ott követeink a' többi egyházkerületek már felterjesztett véleményeit megtudván, ollv tartalmú véleményes felterjesztést hozzanak javaslatba, miszerint a'görög'nem egyesült vallásból az evangyélmi vallásra áttérni kívánóknál az 1844diki III. t. czikk. szabályai állapíttassanak meg, — annyival inkább is, minthogy a' kerület a' kölcsönösség törvényénél fogva saját evangyélmi híveinek más vallásokra áttérése alkalmával hasonló szabályt óhajtna életbe léptetve látni. 22. Ugyan annak 1846dik évi julius 6kán 25687 szám alatt k. intézménye, mellyben ezen kerület panaszos felírása következtében azt hagyja meg, hogy a' ferenezmezei lelkészi alapítvány eredetéről körülményes jelentés tétessék, csak abból lehetvén megítélni, váljon a' belső birtok megcsonkítása az illető ezred által jogosan vagy "jogtalanul történt-e? Elég tétetett 23. Ugyanannak 1846dik évi julius 7kén 25666 ésf. évi április 13kán 14396 szám alatt költ k. intézményei inellyekben némelly kiskorúak áttérései következtében, ezen egyházkerület oda utasítatik, miszerint az 1844. llldik törv. czikknek az átmenetről szóló rendeleteit az 1846dik évi május 27diki 19237 sz. alatti 's egyéb hasonló intézményekben foglalt utasítások szerint kezelvén, — az illető lelkészeknek szigorúan hagyja meg, hogy beszterczebányai Gehrer Vilma, körmöczkei Szirota Mária, és alsó micsinyei Urbán Anna még vallásos nevelés alá tartozó leányokat, az evangyéliomi vallásba fel ne vegyék; egyszersmind Blásy Lajos kiskőrösi lelkészt ki a' kalocsai érsek részéről tett jelentés szerint kiskorú Horváth Máriát az evang. egyházba bevette 's az urvacsorában most is részelteti, törvény ellenes eljárásáért feleletterhére vonatni 's nyilatkozatát felterjesztetni kívánja. Ezek folytában felolvastatott a' dunántúli helvét egyház­kerület 1846diki octob. 23kán költ és a' nmgú helytartó tanácsnak említett intézményeire vonatkozó hivatalos levele mellyben kijelenti, hogy a' törvény világos szavaihoz szorosan ragaszkodván, a' nmgú helytartó tanácsnak törvény magyarázati jogát el nem ismeri, 's valamint eddig úgy tovább is mindenkor egyedül a' törvényhez fogja rendeleteit alkalmazni 's nézeteinél fogva a' k.intézményekben foglalt utasítást el nem fogadja. Miután ezen egyházkerület m. e. jegyzőkönyve 47dik pontja alatt lelkészeit az 1844diki 3dik, az áttérésre nézve semmi korbeli különbséget nem ismerő czikkének megtartására utasította, 's a' törvényen kivül keletkezett, annak értelmét megszorító k. intézményeket sérelmeseknek nyilatkoztatván, el nem fogadhatóknak ítélte ; — miután a' m. e. egyetemes gyűlésen követei által a' mult évi egyetemes gyűlés 29ik hasonértelmü pontját "'s annak következtében ezen tárgyban tavaly felterjesztett hasonfoglalatu, mind eddig válasz nélkül maradt alázatos felírást eszközlött, a' fenebb érintett áttérések pedig ezen, a' kerület és egyetemes gyűlés által sajátjának vallott értelemben történtek; lelkészeit azért, mivel ama határozatokhoz híven jártak el, feleletre nem vonhatja. Egyébiránt Blásy Lajos kis körösi lelkésznek a' fenebbi kerületi és egyetemes gyűlési végzésekkel öszvehangzó nyilat­kozata a' nmgú m. királyi helytartó tanácshoz felküldetni, a' dunántúli egyházkerületnek pedig az e' tárgyban hozott kerületi és egyetemes gyűlések végzései megküldetni határoztat­tak, ez által kívánván kifejezni a' kerület örömét, mellyet átalában érezett a' felett, hogy a" testvér egyházkerületek szorosaid) kapcsolatbakivánnak egymáshoz jutni, különösen pedig azon összehangzás felett, melly a' dunántúli helvét testvérkerület és ezen egyház­kerület határozataiban uralkodik. 24. Ugyan azon nm helytartó tanácsnak 1846dik évi sept. 9kén 33887dik szám alatt költ k. intézménye, mellyben a'váczi káptalan helyettese abbeli jelentése következtében, miszerint Elefant Mihály tápió sz. mártoni lelkész r kathol. Medveczky Andrást, evangy. Brauk Máriával az illető r. cath. lelkésznek a' vőlegényt elbocsátó 's a' háromszori kihirdetést bizonyító levele nélkül adta légyen öszve, ezen kerület oda utasítatik, hogy az említett lelkészt e' tette miatt kérdőre vegye, 's az általa c' részben adandó nyilatkozatot a' helytartó tanácshoz felterjessze. A' felterjesztés a' m. e. jegyzőkönyv 31dik pontjában foglalt határozat fentartása mellett megtörtént. 25. Ugyan annak f. évi dec. 12dikén 46433. szám alatt költ, főfelügyelő ur által közlött k. intézménye , melly szerint ő cs. k. Felsége megengedni méltóztatott, miszerint Szeberínyi János bányai és Jozeffy Pal tiszai puspok urak a' jenai egyetemtől nyert tudori czimet továbbá is használhassák, 's ennek folytában felvétetett ugyan azon helytartótanács 1846 évi oct. 27kén költ 40374 számú k. intézménye,mellyben a' külhoni tudományos egyetemektol nyert tudori okleveleknek legfelsőbb helyre nyújtandó folyamodás nélküli elfogadhatása iránt felterjesztett kérelmet a fenálló kir. rendeletekbe ütközőnek, azoíi állítást pedig mintha a" legfelsőbb intézkedés az 1791 26 törvényezikkbe ütköznék, alap nélkülinek találván, ezen kerületet a' legkegyelmesebb parancs teljesítésére utasítja. Az első intézmény tartalma örvendetesen lepte meg a" kerületi gyűlést . a utóbbira nézve a' m. e. jegyzőkönyv 2dik pontja mellett határozat szüksége fen nem forog.

Next

/
Thumbnails
Contents